Az idei évben először nőtt ugrásszerűen az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek száma a felsőoktatásban, a jövőben több olyan program is indul, ami ezt a tendenciát tovább erősíti - hívták fel a figyelmet egy szakmai konferencián hétfőn Budapesten.

A "2017 trendforduló az informatikai felsőoktatásban" címmel az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) által megtartott rendezvényen Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár (NFM) elmondta: kiemelt figyelmet kell fordítani az egyetemi és a mesterképzésekre.

Kép letöltéseFotó: Hossala Tamás

A tavaly már elindított Programozd a jövőd! elnevezésű program 8,2 milliárd forintból valósul meg 2020-ig. A program célja az egyetemi informatikai képzésben tanulók és végzők számának növelése, ezt tudásbázis kialakításával, a köznevelésben tanulók érdeklődésének felkeltésével, motiválással, felsőoktatási együttműködések - vendégoktatók, gyakornoki programok - kialakításával valósítják meg. Középiskolásoknak több mint 100 iskolában motivációs előadásokat tartanak 2018-végéig. Az egyetemi képzéseket közelíteni kell a munkaerőpiaci igényekhez, ennek érdekében egyebek között egyetemekkel és vállalkozásokkal működtek együtt, ingyenes tanagyag vagy vizsga lehetőségének kialakításáról. Eddig 21 intézménnyel és 4 IKT vállalattal kötöttek együttműködési megállapodást - tette hozzá a helyettes államtitkár.

(MTI; NFM)