A magyar gazdaság túljutott a holtponton és egyértelmű fejlődési pályára állt - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Hantech Zrt. csornai telephelyén, amelyet hetvenötmillió százezer forintból korszerűsítettek.

Seszták Miklós hangsúlyozta, hogy a gazdaság folyamatos fejlődéséhez olyan "cselekvőképes,együttműködő cégekre van szükség", mint a Hantech Zrt., amely kétszáz munkavállalójával a város egyik legjelentősebb foglalkoztatója.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője kitért arra is: amikor a kormány a fejlesztési összegek elosztásáról dönt, azt nézik elsősorban, hogy együtt legyen a vállalkozói kedv, a fejlődési igény, a határozott vállalkozói elképzelés és a stratégiai szemlélet.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesA Hantech Zrt. ilyen vállalat, s bár a mostani támogatási összeg nem kiugróan magas - huszonhatmillió háromszázezer forint -, de a dolgozóknak fontos, mert a korszerűsítéssel még stabilabbá vált a cég működése - tette hozzá a miniszter.

A Hantech Zrt. bálázógépek alkatrészeinek gyártásával foglalkozik, szinte száz százalékban exportra termel, főként az Európai Unió országaiba és az Amerikai Egyesült Államokba. Legfontosabb hazai partnere a Claas Hungária Kft., amely szintén mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozik. A vállalat tavaly 3,8 milliárd forintos bevétellel zárta az évet, idén 3,5-3,6 milliárdra számítanak.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesA május végén befejeződött korszerűsítés keretében egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, a csatorna- és a fűtésrendszert, valamint megépíttettek egy acélszerkezetes csarnokot, amellyel 15 ezer négyzetméterre nőtt a termelési terület. A vállalatnak szakképzett munkásokra van szüksége, ezért szeptember elsejétől 72 diák kezdi szakmai gyakorlatát a telephelyen.

(MTI)