Negyedmilliárd forint állami forrásból bővítik és korszerűsítik az óvoda épületét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben. A beruházás alapkövét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tette le a felső-szabolcsi kisvárosban pénteken.

A vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósuló fejlesztés 2018 szeptemberére készül el, ekkortól veheti birtokba a négy óvodás csoport a felújított, illetve az új épületeket. A kivitelezést a közbeszerzési eljárás nyertese, a Nyír-Flop Holding Kft. végzi el, mintegy 190 millió forint összegben.

A miniszter pénteken új települési konyhát is átadott Demecserben. Az önkormányzat a város szociális étkeztetését is biztosító konyha fejlesztésére pályázati forrásból mintegy 41 millió forintot fordított. Átalakították a légtechnikai rendszert, valamint fagyasztó- és hűtőszekrényeket vásároltak.

Seszták Miklós felavatta a demecseri általános és középiskolában azt a sportpályát is, amely a Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési és felújítási programja keretében készült el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával több mint 28 millió forintot fordítottak a rekortánpálya elkészítésére, amely kézilabdára, kosárlabdára és kispályás labdarúgásra egyaránt alkalmas.

(MTI)