A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2013-tól 2017 szeptember végéig 1111 milliárd forintot takarítottak meg a családok - mondta éves meghallgatásán Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

A miniszter elmondta azt is, a fejlesztési tárca a 29 milliárd forintnyi keretösszegből 23 milliárd forintot fordított eddig 130 ezer háztartás energetikai korszerűsítésének támogatására. Hozzátette, az idén három alprogramban igényelhettek támogatást a magyar családok háztartási nagygép-cseréhez, fűtéskorszerűsítéshez és a gázkonvektorok cseréjéhez.

Seszták Miklós megjegyezte: a tavalyi év azonos időszakához képest huszonhárom százalékkal több, 4,3 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre a tárolókban, ami elegendő a váratlan helyzetek kezelésére a téli időszakban.

Két évvel az uniós vállalást megelőzően, 2018 végéig teljesül az a cél, hogy minden magyar háztartásba bekötik a szupergyors internetet - mondta egy másik témában a miniszter. Tájékoztatása szerint az idei év végéig a piaci szereplők önerőből 254 ezer háztartást kapcsolnak rá a hálózatra, ezen kívül a kormány 44 milliárd forintnyi uniós támogatásból további 410 ezer háztartásban teszi elérhetővé a szolgáltatást.

A miniszter hozzátette: a szupergyors internet és a teljes wifi-lefedettség technikai lehetőségét 2019 végéig 1,3 millió tanuló és pedagógus számára biztosítják az oktatási intézményekben.

Seszták Miklós tájékoztatása szerint közúti és vasúti fejlesztésre 2022-ig négyezer milliárd forintot fordít részben uniós forrásokból a kormány, ezen belül 2500 milliárdot tesz ki a magyar költségvetési forrás.

(MTI)