Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában pénteken.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kiemelte: körülbelül ötszázezer ember síel Magyarországon, és a kormány számára fontos, hogy ők az országon belül is megtalálják a megfelelő lehetőségeket. Hozzátette: a nagyobb sípályákon akár 90-100 ember is dolgozik, és ezek a létesítmények a régió turisztikai életét is élénkítik.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ebele Bálint az eplényi pályákat üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az ötszázmillió forintos fejlesztési programjukat az önrész mellett 150 millió forint állami támogatással és 165 millió forint banki hitellel valósították meg.

Az új sípálya Magyarország legnagyobb kezdő sípályájaként egy kilométer hosszú, 50 méter széles, szintkülönbsége pedig 124 méter. Az új felvonó tizenkét tartóoszlopon a kivilágítható pálya mentén halad, felfelé egyszerre 190 utast tud szállítani. Ebele Bálint szerint ideális esetben a felvonó óránként 1500 embert tud egy óra alatt a hegyre szállítani, átlagos kapacitásként óránként 1300 emberrel számolnak.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt: a beruházássorozat részeként másfélszeresére növelték a hógyártó rendszert, ezt 49 hóágyú, víztározók és szivattyúállomás alkotja. Emellett beszereztek két új ratrakot, új bejáratot, síiskolát és tanulópályát, valamint vendéglátóhelyet építettek, illetve nyári attrakciókat is kialakítottak. Az új pálya közelében a vendégek számára egy fél hektáros, igény esetén bővíthető parkoló is épült.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)