Újraindult a folyamatos villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben, amely az első zöldmezős biomassza beruházásként készült el 2009-ben, de évek óta gazdasági problémák miatt üzemeltetési gondokkal küzdött - jelentették be az erőmű új tulajdonosai pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, Magyarország jó úton halad a 2020-ra vállalt célkitűzés teljesítésében, amely szerint a megújuló energiának 14,65 százalékos részarányt kell elérnie a teljes energiatermelésen belül.

Kép letöltéseÚjraindult a villamosenergia-termelés a szakolyi biomassza erőműben Fotó: Balázs Attila/MTI

A megújuló villamosenergia-termelés jelentősebb hányadát, mintegy 30 százalékot már most is a biomassza alapú termelés teszi ki - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, a 2020-ig tartó uniós ciklusban 750 milliárd forintot fordít a kormány az ilyen jellegű energetikai fejlesztésekre, amelyből több mint 65 milliárd forint a távhő- és hőellátó rendszerek fejlesztésére lesz felhasználható.

Seszták Miklós a működése során több tulajdonosváltást és termelésleállást megélt erőművel kapcsolatban azt mondta, az  erőművet az új tulajdonosok "próbálják talpra állítani", ez örvendetes és példaértékű egyben.

A tulajdonosok egy veszni látszó projektet hoztak vissza, és a remények szerint indítanak el a növekedési pályán - fogalmazott. Kitért arra, hogy az erőmű megvédése a csődtől  55 ember állásának megmentését és a zöldenergia-termelés folytatását is jelenti.

(NFM)