Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Az egyház és az állam közösen dolgozik a nemzet felemelkedéséért

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2018. február 10. 13:42

Az egyház az állammal közösen dolgozik a magyar nemzet és társadalom felemelkedéséért és fejlődéséért - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Nyíregyházi Egyházmegye felújított görögkatolikus papnevelő intézetének és egyházi hivatali épületeinek ünnepélyes felszentelésén szombaton, Nyíregyházán.

Kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2018. február 9. 14:45

Kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom Magyarországon, a vendégéjszakák számának bővülése már négy éve 6 százalék feletti - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel. A szállodaszövetség szerint az idei évre is jók az ágazat kilátásai, bár a tavalyi rekordévet nem lesz könnyű felülmúlni.

Új sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2018. február 9. 14:12

Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában pénteken.

Érkezik a megemelt fizetés az állami vállalatok dolgozóihoz

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2018. február 9. 12:45

Januártól átlagosan 10-12 százalékos béremelést kapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó állami vállalatok dolgozói a tavaly tavasszal megkötött hároméves bérmegállapodás alapján - mondta Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Soron kívüli hatósági ellenőrzés a fővárosi repülőtéren

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2018. február 5. 15:03

A közlekedési hatósági hatáskörben eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasok poggyászainak kezelésére engedéllyel rendelkező, a légitársaságok által megbízott földi kiszolgáló szervezetek soron kívüli hatósági ellenőrzését rendelte el 2018. február 5-én.

Országszerte 1500 Digitális Jólét Program Pont fejlesztése valósul meg

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság, 2018. február 5. 14:53

Korszerű eszközökkel és megújult tudástárral várnak mindenkit az országszerte ingyenesen elérhető 1500 megújult közösségi internet hozzáférési ponton. Az 5 milliárd forint hazai és uniós forrásból 2018 végére megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően színvonalas környezetben, szakértők segítségével bővíthetőek a digitális ismeretek.

Az NFM és az ÁNTSZ az influenzás megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2018. február 5. 11:17

Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A hazai fogyasztóvédelem 2018-ban is hatékonyan védi a vásárlók, családok érdekeit

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság, Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2018. február 1. 8:26

A 197 járásban elérhető fogyasztóvédelmi hatósághoz tavaly közel 31 ezer megkeresés érkezett, elsősorban jótállási, panaszkezelési és netes kereskedelemmel összefüggő ügyekben. Az online vásárlások számának folyamatos növekedése miatt idén is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában.

Szívdiagnosztikai szolgáltatással bővül az Idősügyi Infokommunikációs Program

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2018. január 31. 17:25

Februártól új eszköz egészíti ki a szépkorúak életminőségét javító programot – jelentették be 2018. január 31-én, Füzesabonyban. A szívdiagnosztikai készüléknek köszönhetően gyorsabbá és egyszerűbbé válik az idősek szűrése, a szívbetegek azonosítása, állapotuk nyomon követése.

Turisztikai fejlesztések sora indul Magyarországon 2018-ban

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2018. január 31. 14:21

Jelentős fejlesztések várhatóak Vácott, Zebegényben, Visegrádon, Szentendrén, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Nyíregyházán, Szentkúton, Lentiben, Nógrád megyében, a Mátrában, Zalakaroson, a Hortobágyon, Hévízen és Budapesten.