Minisztériumok
Államtitkárságok
Videók
Az év első felében több mint 4500-an kértek segítséget vagy tanácsot a fogyasztóvédelmi rezsipontokon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) zöldszámára pedig a tavalyi indulás óta közel 13 ezer hívás érkezett. A témában Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár nyilatkozott a kormany.hu-nak.
Elkezdődött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogát és Kisléta közös szennyvízhálózatának kivitelezése, a 2,1 milliárd forint összértékű fejlesztés alapkövét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tette le pénteken Nyírbogáton.
Olyan világszínvonalú infrastruktúrát építünk, amely új lendületet tud adni a magyar sportnak, és alkalmassá teszi Budapestet, hogy még nagyobb sportrendezvényeknek adjon otthont - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a tervek bemutatása előtt a stadionban.
Megerősítette stratégiai együttműködését a Mahart PassNave Kft. és a Volánbusz Zrt., az erről szóló dokumentumot szerdán írták alá Budapesten, a felújított Dömös hajó avatásán.
A kormányzat stratégiai partnerként tekint a MÁV-ra és elkötelezett a vasúttársaság fejlesztése mellett - erről a nemzeti fejlesztési miniszter beszélt szombaton a nyíregyházi vasutasnapon.
A kormány továbbra is kulcsszerepet szán a vasútnak, és ezzel szeretné növelni Magyarország versenyképességét - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a 64. vasutasnap budapesti rendezvényén.
A kormány célja, hogy a vasút visszanyerje régi méltóságát és erejét, egyre vonzóbbá váljon az utasok számára – mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a 64. Vasutasnap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen 2014. július 10-én, Sopronban.
A vállalkozások fellendítéséhez a közműszolgáltatások piacának átalakításával, az ipari rezsicsökkentéssel is hozzájárul az NFM - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán, a baromfitenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport üzemavatóján.
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
A rekordgyorsasággal bevezetett, rendkívül költséghatékonyan működő hazai e-útdíj első évét állami szereplők és hazai vállalkozások együttműködése tette egyértelmű sikertörténetté – mondta el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. június 30-án, Budapesten.
Ukrajnából szerződésszerűen érkezik a földgáz, folyamatos a stratégiai gázkészlet feltöltése - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Algyőn.
Megkezdődött az országos átlaghoz képest is rossz állapotú Heves megyei mellékúthálózat felújítása. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkára elmondta, hogy a most meginduló munkálatok részeként négy településen hoznak rendbe hosszabb-rövidebb útszakaszokat.
Átadták a Főgáz Zrt. BKV-buszok tankolására kialakított sűrített földgáz (CNG) töltőállomását szerdán a vállalat Salgótarjáni úti telephelyén.
Százharminc nebulót avattak gyermekvasutassá a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton. Az újdonsült gyermekvasutasokat Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta őket vasutassá.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) legfontosabb feladata a magyar gazdaság újraiparosításának elősegítése, az állami szerepvállalás erősítése - hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a tárca államtitkárait bemutató sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.
Jelentős mértékben átalakította Európa légi közlekedését a 15 év elteltével újra megnyílt Koszovó feletti magas légtérben átrepülő polgári légi forgalom. Az európai légi közlekedés jelentős eseménye alkalmából kialakított Koszovó Park avatásán a díszünnepség házigazdájaként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter mondott beszédet.