RSS feliratkozás

Videók

Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben

Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben2016. június 9.

Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Kevés szó esik az EU külső határainak megerősítéséről

Kevés szó esik az EU külső határainak megerősítéséről2016. június 8.

A brüsszeli migránspolitika az illegális bevándorlók befogadására irányul, miközben kevesebb figyelem jut a külső határok védelmére, a gazdasági migránsok visszaküldésére, a schengeni jogszabályok betartására, a Frontex, az Európai Unió határvédelmi ügynöksége megerősítésére, valamint a belbiztonsági kérdések összehangolására - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A versenyképes oktatás és az értékalapú nevelés kiegészíti egymást

A versenyképes oktatás és az értékalapú nevelés kiegészíti egymást2016. június 7.

A kormány célja, hogy összekösse a versenyképes oktatást és az értékalapú nevelést, amelyek nem kizárják, hanem jó esetben támogatják egymást - hangoztatta Balog Zoltán miniszter kedden a Pesti Vigadóban.
Az emberek biztonságát szolgálja az alkotmánymódosítás

Az emberek biztonságát szolgálja az alkotmánymódosítás 2016. június 7.

A magyar emberek mindennapi biztonságát garantálja az Országgyűlés által kedden elfogadott alaptörvény-módosítás és a Belügyminisztérium terrorellenes csomagja.
Jövőre sokkal kevesebb adót kell fizetni

Jövőre sokkal kevesebb adót kell fizetni2016. június 7.

Jövőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.
A gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről egyeztetett a magyar és az izraeli igazságügyi miniszter

A gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről egyeztetett a magyar és az izraeli igazságügyi miniszter2016. június 6.

A gyűlöletbeszéd és a terrorizmus elleni küzdelem fontosságáról beszélt Trócsányi László magyar és Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter újságíróknak hétfőn a Parlamentben, miután kétoldalú tárgyalásokat folytattak Budapesten.
Magyarország elkötelezett a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem mellett

Magyarország elkötelezett a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem mellett2016. június 6.

Magyarország kormánya elkötelezett a véleménynyilvánítás szabadsága mellett és következetesen fellép a gyűlöletbeszéd ellen - hangoztatta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Internethasználat és felelősség című magyar-izraeli konferencián.
Budapest Európa egyik legmeghatározóbb startup központjává válhat

Budapest Európa egyik legmeghatározóbb startup központjává válhat2016. június 4.

A Digitális Jólét Program támogatásával megvalósuló, a budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis startupok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő honlap munkálatainak elindulását jelentették be a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen.
Szükségszerű az alaptörvény módosítása

Szükségszerű az alaptörvény módosítása2016. június 3.

A terrorizmus ellen mindenkinek, minden eszközzel küzdenie kell, ehhez szükséges az alaptörvény Országgyűlés előtt lévő módosítása - emelte ki a honvédelmi miniszter pénteken az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülése után újságírók előtt.
A kormány támogatja a segélyszervezetek munkáját a határon

A kormány támogatja a segélyszervezetek munkáját a határon2016. június 3.

Kétszázötvenmillió forint támogatást ad a kormány a Karitatív Tanács (KT) öt tagszervezetének, hogy támogassa a határon végzett munkájukat - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke.
Kormányinfó 52 - A kormány a törvények betartását várja el a migránsoktól

Kormányinfó 52 - A kormány a törvények betartását várja el a migránsoktól 2016. június 2.

Magyarország törvényeinek betartását várja a kormány azoktól az illegális bevándorlóktól is, akik szerdán megpróbáltak kitörni a kiskunhalasi zárt befogadó állomásról - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó 52 nevű sajtótájékoztatón.
Az Ubernek is a jogszabályoknak megfelelően kell működnie

Az Ubernek is a jogszabályoknak megfelelően kell működnie2016. május 31.

A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", amely egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára az Uber képviselőivel folytatott keddi egyeztetés után.
Orbán Viktor beszéde a Modern Városok Program dunaújvárosi állomásán

Orbán Viktor beszéde a Modern Városok Program dunaújvárosi állomásán2016. május 31.

Meg kell mutatni, hogy a hagyományos iparvárosok nem a múlthoz tartoznak, hanem van jövőjük, ezért "becsületbeli ügy" Dunaújváros kérdése is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Dunaújvárosban, ahol a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Cserna Gábor polgármesterrel.
Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére

Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére2016. május 31.

Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére - mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Átadták a GlaxoSmithKline gödöllői vakcinagyárának új termelő részlegét

Átadták a GlaxoSmithKline gödöllői vakcinagyárának új termelő részlegét2016. május 30.

Megnyitó beszédében Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaságot hozzáadott érték, innováció, kutatás-fejlesztés tekintetében újabb lépcsőfokra kell léptetni. Felidézte: a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarországon megháromszorozódnak a kutatás-fejlesztésre szánt európai uniós források, a cél pedig, hogy 2020-ra a GDP 1,8 százaléka a kutatás-fejlesztést szolgálja.
Magyarország támogatja a piacgazdasági státusz megadását Kínának

Magyarország támogatja a piacgazdasági státusz megadását Kínának2016. május 30.

Magyarország támogatja a piacgazdasági státusz megadását a Kínai Népköztársaság számára, mert a magyar kormány álláspontja szerint a státusz elnyerésével az európai-kínai gazdasági együttműködés tovább fejleszthető, ami Magyarország számára rendkívül fontos - jelentette be a hétfői kormányülésen született döntést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.