RSS feliratkozás

Videók

 Nemzetközi karate versenyt rendeznek hazánkban

Nemzetközi karate versenyt rendeznek hazánkban2014. szeptember 4.

Dr. Simicskó István hivatalában fogadta a Kenji Midori - WKO Shinkyokushinkai Világszervezet elnöke - által vezetett japán delegációt. Ismét rangos sporteseménynek ad otthont hazánk, szeptember 6-án Veszprémben kerül sor a Sosai Oyama emlékére rendezett nemzetközi karate versenyre.
Támogatja a kormány a CAFe Budapest művészeti fesztivált

Támogatja a kormány a CAFe Budapest művészeti fesztivált2014. szeptember 4.

Megújult formában, 47 helyszínen csaknem 250 komoly- és könnyűzenei koncerttel, táncelőadással, kiállítással, irodalmi és egyéb programokkal várja a közönséget október 3-tól 19-ig a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, melyet 600 millió forinttal támogat a kormánya.
Már 150 ezer fiatal foglalkoztatását segíti a Munkahelyvédelmi Akció

Már 150 ezer fiatal foglalkoztatását segíti a Munkahelyvédelmi Akció2014. szeptember 4.

A 2013-ban életbe lépett munkahelyvédelmi akció sikerét jelzi, hogy annak révén mára több mint 890 ezer embert, köztük mintegy 150 ezer fiatalt foglalkoztatnak – közölte a kormányszóvivő csütörtökön a jászberényi Jász-Plasztik Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.
Mintegy 440 millió forintból újul meg a Szigligeti Alkotóház

Mintegy 440 millió forintból újul meg a Szigligeti Alkotóház2014. szeptember 3.

Az állam és a kormányzat kiemelten elkötelezett a kortárs művészetek támogatása iránt - jelentette ki Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a felújított Szigligeti Alkotóházban szerdán. A sajtótájékoztatón beszédet mondott L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Hornyák Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója.
Átadták a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit

Átadták a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit2014. szeptember 3.

Hatvanhat magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíjat, a pályázatot kiírók tanácsa nyolc nívódíjat ítélt oda, és tíz szervezet adományozott különdíjat. A díjátadó eseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott köszöntőt.
Tájékoztató kampány indul a bankok elszámoltatása és az újabb rezsicsökkentés ügyében

Tájékoztató kampány indul a bankok elszámoltatása és az újabb rezsicsökkentés ügyében2014. szeptember 3.

A kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít a bankok elszámoltatása, valamint az újabb rezsicsökkentés ügyében - közölte Dömötör Csaba, a Kormányzati Információs Központ vezetője az MTI-vel.
Nyolc éve nem látott GDP-növekedés Magyarországon

Nyolc éve nem látott GDP-növekedés Magyarországon2014. szeptember 3.

Magyarországon nyolc éve nem nőtt akkorát a bruttó hazai termék, mint 2014 második negyedévében.
Külsejében is megújul a hatvani kórház

Külsejében is megújul a hatvani kórház2014. szeptember 2.

A hatvani Albert Schwitzer Kórház-Rendelőintézet csaknem félmilliárd forintos külső felújításával egy négy évvel ezelőtti ígéret válik valóra - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Kazincbarcikán épít citromsavgyárat a kínai RZBC

Kazincbarcikán épít citromsavgyárat a kínai RZBC2014. szeptember 2.

A zöldmezős beruházást bejelentő keddi, budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: mostanra nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország lett Európa kapuja a kínai vállalatok számára.
A Nyugat-Balkán ideális terület a kkv-k külgazdasági fejlesztésére

A Nyugat-Balkán ideális terület a kkv-k külgazdasági fejlesztésére2014. szeptember 2.

A Nyugat-Balkán ideális terület a kis- és középvállalkozások (kkv) külgazdasági tevékenységének fejlesztésére - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kedden a magyar-macedón üzleti fórumon, Budapesten.
Adománygyűjtés az EMMI-ben

Adománygyűjtés az EMMI-ben2014. szeptember 1.

Rászoruló határon túli fiatalok iskolakezdéséhez gyűjt adományokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: a tanévkezdés sok családnak jelent rendkívüli anyagi megterhelést, rajtuk segítenének most a minisztérium munkatársai.
Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését2014. szeptember 1.

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését - hangoztatta a nemzeti fejlesztési miniszter az Óbudai Egyetem és Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű felsőoktatási intézmények ünnepi tanévnyitóján, hétfőn a fővárosban.
Újabb rezsicsökkentés

Újabb rezsicsökkentés 2014. szeptember 1.

Mától ismét olcsóbb az áram - mondta el Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak.
Kárpát-medencei Online Oktatási Centrummal bővült az Óbudai Egyetem képzési kínálata

Kárpát-medencei Online Oktatási Centrummal bővült az Óbudai Egyetem képzési kínálata2014. szeptember 1.

Kárpát-medencei Online Oktatási Centrummal bővült az Óbudai Egyetem képzési kínálata. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a centrum bemutatóján hétfőn a fővárosban kiemelte: az online képzések lehetővé teszik, hogy egyre nagyobb számban tudjanak külhoni hallgatók is bekapcsolódni a legmagasabb szintű oktatási formába, ami elősegíti megmaradásukat.
A második világháború a legborzalmasabb pusztítást hozta Európára

A második világháború a legborzalmasabb pusztítást hozta Európára2014. szeptember 1.

A második világháború a legborzalmasabb pusztítást hozta Európára, az európai kultúrára. E háború sajátossága a polgári áldozatok kiemelkedően magas száma, a hétköznapi élet, a városok szétrombolása - mondta el Navracsics Tibor a második világháború kitörésének 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagóga udvarán.
Újjáépült a diósgyőri vár

Újjáépült a diósgyőri vár2014. szeptember 1.

A diósgyőri vár újjáépítése iránymutató a következő évtizedek műemléki rekonstrukciói, így a budai vár esetében is - mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.