RSS feliratkozás

Videók

A kultúra adja az energiát a közép-európai összefogáshoz

A kultúra adja az energiát a közép-európai összefogáshoz2014. június 11.

A kultúra adja az éltető energiát a közép-európai összefogáshoz, kultúra nélkül elképzelhetetlen, reménytelen a jó politika és a gazdaság - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Fertődön.
Jelentősen bővült a papíripar a válság óta

Jelentősen bővült a papíripar a válság óta2014. június 11.

Az 500 éves, tradicionális magyar papíripar a válság óta 55 százalékos bővüléssel 350 milliárd forint termelési értéket állított elő, és ennek kétharmadát a Vajda Papír Kft. adta - mondta Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter helyettes, a cég két új gyártósorának átadásakor szerdán Budapesten.
Június 21-én lesz a Múzeumok Éjszakája

Június 21-én lesz a Múzeumok Éjszakája2014. június 11.

A Múzeumok Éjszakáját idén Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedik alkalommal szervezi meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. 2014. június 21-én este 6 és hajnali 2 óra között Magyarország több mint 300 múzeuma és kiállítóhelye csaknem 4000 programmal várja az érdeklődőket.
Bemutatták a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárjelöltjeit

Bemutatták a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárjelöltjeit2014. június 11.

Fazekas Sándor tárcavezető szerdán Budapesten bemutatta a Földművelésügyi minisztériumban az FM tevékenységének irányításában résztvevőket, az államtitkári posztra jelölteket.
Bemutatta államtitkárait Varga Mihály

Bemutatta államtitkárait Varga Mihály2014. június 11.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten bemutatta az NGM hét államtitkárát.
Szívügyünk a hazai tejtermelés fellendítése

Szívügyünk a hazai tejtermelés fellendítése 2014. június 11.

Az eseményen Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára többek között arról beszélt, hogy a válságot követően 2011-ben a szaktárca úgy döntött: minden lehetséges eszközzel támogatja a hazai tejtermelés fejlesztését. Így az ágazati szereplőkkel közösen piacfejlesztés kezdődött és a piac szervezettségét is sikerült javítani.
Hálózatépítés – Közösségi kezdeményezések

Hálózatépítés – Közösségi kezdeményezések2014. június 11.

A közösségi művelődés kialakítása nagyon fontos eleme volt az elmúlt évek kultúrpolitikájának jelentette ki Halász János államtitkár, a Nemzeti Művelődési Intézet IV. stratégiai konferenciáján tartott köszöntőjében.
Digitalizálták az 1945 és 1958 közötti magyar belügyi utasításokat

Digitalizálták az 1945 és 1958 közötti magyar belügyi utasításokat2014. június 11.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a rendezvényen elmondta: a kulturális örökség témája több kormányülésen is felmerült. Hozzátette, minden ország kell, hogy a múltjának feltárására költsön, de ahhoz, hogy az adófizetők elfogadják a kulturális intézményekre költött forrást, fontos, hogy a végeredményt a közvélemény számára hozzáférhetővé tegyék.
Megállapodás vasúti járművek gyártásáról Magyarország és a spanyol CAF között

Megállapodás vasúti járművek gyártásáról Magyarország és a spanyol CAF között 2014. június 10.

A külgazdasági kihívásokra Magyarország az újraiparosítással válaszolt, ennek pedig jelentős területe a járműgyártás - mondta Szijjártó Péter, kijelölt külgazdasági és külügyminiszter helyettes kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a spanyol CAF S.A.-val megállapodást írt alá vasúti járművek gyártására.
Bemutatta a miniszter az EMMI államtitkár-jelöltjeit

Bemutatta a miniszter az EMMI államtitkár-jelöltjeit2014. június 10.

Bemutatta az új Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár-jelöltjeit Balog Zoltán, a tárca vezetője. A korábbiakhoz képest két államtitkárság feladatköre változik némiképp, a struktúra ezen kívül változatlan.
Tisza István szobrának újraállítása új korszak szimbóluma lehet

Tisza István szobrának újraállítása új korszak szimbóluma lehet2014. június 9.

Orbán Viktor miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Tisza István szobrának újraállítása "egy új, nemzetépítő korszak megindulásának szimbóluma lehet".
Pintér Sándor: ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell

Pintér Sándor: ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell2014. június 5.

Pintér Sándor belügyminiszter ezt a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén miniszterjelölti meghallgatásán jelentette be szerdán. Hozzátette: az életpályamodellel óriási adósságot kell törleszteni a rendőrök fizetésével, szolgálatellátásával, egyéb juttatásaival kapcsolatban.
Az Információs Hivatalt a kormány központi szervezetében kell tartani

Az Információs Hivatalt a kormány központi szervezetében kell tartani2014. június 5.

Az Információs Hivatalt (IH) a mindenkori kormány központi szervezetében kell tartani - jelentette ki miniszterjelölti meghallgatásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Az Európa-politika két eszköze a szövetségkötés és a konfliktusok felvállalása

Az Európa-politika két eszköze a szövetségkötés és a konfliktusok felvállalása2014. június 5.

A magyar Európa-politika fő célja a nemzeti érdekek képviselete, és ennek érdekében alapvetően a szövetségkötésre kell helyezni a hangsúlyt, de ha szükséges, a konfliktusokat is fel kell vállalni - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter-jelölti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén szerdán.
Semjén Zsolt: napirenden van a választási eljárás korszerűsítése

Semjén Zsolt: napirenden van a választási eljárás korszerűsítése2014. június 5.

Napirenden van a választási eljárás korszerűsítése, egyszerűsítése a külhoni magyarság voksolásával összefüggésben. Erről Semjén Zsolt beszélt tárca nélküli miniszterjelölti meghallgatásán kedden az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
A kormány elitcsapata lesz a Miniszterelnökség

A kormány elitcsapata lesz a Miniszterelnökség2014. június 5.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt abban bízik, hogy új tárcája Közép-Európa legszervezettebb kormányzati egységévé válik, Magyarország versenyképesebbé válása érdekében pedig dinamizálni tudja a kabinet munkáját.