RSS feliratkozás

Videók

Nekünk Magyarország az első

Nekünk Magyarország az első2018. február 8.

Sikeres nemzetállamok nélkül nincs sikeres Európa, sikeres Európa nélkül nincs sikeres világ, sikeres városok sincsenek sikeres falvak és sikeres családok nélkül - jelentette ki Orbán Viktor Veszprémben, a Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlésén.
Közel a dupljára emelkedett a mentősök bére 2010-hez képest

Közel a dupljára emelkedett a mentősök bére 2010-hez képest2018. február 8.

A kormány 2016 nyarán állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy több lépcsőben emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, illetve orvosok bére - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.
Közel kétmilliárdos beruházás Jászberényben

Közel kétmilliárdos beruházás Jászberényben2018. február 7.

A legfontosabb feladatunk, hogy olyan módon emeljük a gazdaság versenyképességét, hogy az elérje a kis- és középvállalkozásokat is – jelentette ki Varga Mihály a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor Jászberényben.
Megkapták az idei első emelt fizetést a hivatásos állomány tagjai

Megkapták az idei első emelt fizetést a hivatásos állomány tagjai2018. február 7.

A napokban érkezett meg az idei első emelt fizetés a hivatásos állomány tagjainak bankszámlájára - jelentette be Kontrát Károly és Vargha Tamás sajtótájékoztatón.
90 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Egerben

90 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Egerben2018. február 6.

Összességében 90 milliárd forint értékű infrastrukturális, kulturális, gazdasági, sport- és turisztikai célú fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern Városok Program (MVP) keretében Egerben, illetve a hevesi megyeszékhely környezetében - közölte Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, országjárása egri állomásán.
A legjobb példákat nézzük, hogy a legjobb példákká válhassunk

A legjobb példákat nézzük, hogy a legjobb példákká válhassunk2018. február 5.

Magyarország akkor válhat igazán sikeressé, ha az élet egyre több területét szövi át a bizalom légköre – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági tárca versenyképességi konferenciáján.
Az NFM és az ÁNTSZ az influenzás megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet

Az NFM és az ÁNTSZ az influenzás megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet2018. február 5.

Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Az eddigi vélemények többsége támogatja a Stop Soros törvénycsomagot, sőt további szigorításokat javasol

Az eddigi vélemények többsége támogatja a Stop Soros törvénycsomagot, sőt további szigorításokat javasol2018. február 4.

Január 18-án indult és továbbra is tart a Stop Soros törvénycsomag társadalmi egyeztetése, az elmúlt két hétben több mint négyszáz javaslat érkezett be, az eddigi vélemények többsége támogató, vannak közöttük, amelyek szigorításokat szorgalmaznak - mondta el vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
A következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben

A következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben2018. február 4.

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.
Továbbra is szükség van a kohéziós politikára

Továbbra is szükség van a kohéziós politikára2018. február 2.

Nincs áthidalhatatlan különbség Magyarország célja és az Európai Bizottság költségvetési elképzelései között, Európának továbbra is szüksége van a tagországok közötti fejlettségi különbségeket kiegyenlítő kohéziós politikára - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a V4+4 budapesti csúcstalálkozóját követően, ahol a nyolc ország képviselői Günther Oettinger uniós biztossal tárgyaltak.
Kormányinfó 108 - A kormány közép-európai szövetségépítésben gondolkodik

Kormányinfó 108 - A kormány közép-európai szövetségépítésben gondolkodik2018. február 1.

A magyar kormány közép-európai szövetségépítésben gondolkodik, ilyen politikát folytat, ezt mutatta a múlt heti budapesti V4-csúcstalálkozó, Orbán Viktor miniszterelnök keddi bécsi látogatása, és ebbe a sorba illeszkedik a jövő heti budapesti magyar-szerb kormányülés is - közölte Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a 108. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.
Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjáról folytatandó tárgyalássorozatból, ha nem lesz pozitív elmozdulás

Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjáról folytatandó tárgyalássorozatból, ha nem lesz pozitív elmozdulás2018. január 31.

Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón.
Csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban

Csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban2018. január 31.

Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont - mondta Guller Zoltán.
Komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek Sierra Leonéban

Komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek Sierra Leonéban2018. január 30.

Sierra Leone átfogó gazdaságfejlesztési stratégiája egybeesik a magyar gazdaságpolitikai erősségekkel, ily módon komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek az afrikai országban a magyar vállalatok számára - jelentette ki Szijjártó Péter a Sierra Leone-i kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.
Jelentős fejlesztés előtt áll az Országos Onkológiai Intézet

Jelentős fejlesztés előtt áll az Országos Onkológiai Intézet2018. január 30.

Az Országos Onkológiai Intézet az idén több mint 5,5 milliárd forintot, hosszú távon további 10,3 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre az Egészséges Budapest Program keretében az elkövetkezendő években. A következő nyolc-tíz évben több mint 700 milliárd forintot költenek egészségügyi fejlesztésre állami forrásból.
Új szoftverfejlesztő központot hoz létre a Continental autóipari vállalat Budapesten

Új szoftverfejlesztő központot hoz létre a Continental autóipari vállalat Budapesten2018. január 30.

Száz mérnököt foglalkoztató új szoftverfejlesztő központot hoz létre a német Continental autóipari vállalat Budapesten, az 5,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,37 milliárd forint támogatást biztosít a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter.