Megkezdődött csütörtökön az idén négynapossá és nemzetközivé bővült Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT), amelyet második alkalommal rendeznek meg a baranyai városban június 16. és 19. között.
Akár 208 ezer gyerek kaphat a nyári szünet hétköznapjain ebédet, miután a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára a díjmentes étkeztetés biztosítását, és az ehhez szükséges forrást is biztosítja - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár annak apropóján, hogy csütörtökön kaptak először a fiatalok szünidei ebédet.
Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára képviselte Magyarország kormányát a finnországi Lahtiban megrendezett Finnugor Népek VII. Világkongresszusán. A rendezvényen megnyitó beszédet mondott a magyar állam képviseletében Áder János köztársasági elnök.
Ismét szakértői tárgyalásra került sor szerdán a sztrájktárgyaláshoz kötődően, annak keretein kívül az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A megbeszélésen a felek azt vizsgálták, hogy a védőnői és az alapellátásban foglalkoztatott szakdolgozókat érintően, valamint az egészségügyi ágazatban dolgozó, nem egészségügyi végzettséggel rendelkező nem vezető beosztásban dolgozó személyek helyzetének rendezésére irányuló bértárgyalások elkezdődhessenek.
Három napos látogatáson vett részt Svédország küldöttsége az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárságán, hogy közelebbről megismerkedjenek a magyar humánfejlesztések operatív irányításának mechanizmusaival.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a családok jólétét szolgálja a jövő évi büdzsé, amely az adócsökkentés, a családok támogatásának és az otthonteremtésnek a költségvetése.
A Kötelezettségszegési eljárás kapcsán a kormányzati antiszegregációs intézkedések és a jó oktatáshoz való hozzáférés volt a központi témája az Antiszegregációs Kerekasztal júniusi ülésének.
A bécsi magyar nagykövetség szervezésében dr. Perényi János nagykövet és Bettina-Glatz Kremsner alsó ausztriai tiszteletbeli konzul meghívására az ausztriai Badenben a magyar és az osztrák politikai élet több vezetője, képviselője együtt nézte az Európa-bajnokság osztrák-magyar mérkőzését.
A jövő évi költségvetés révén a pedagógusok is egyet előre léphetnek az előző esztendőhöz képest - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A magyar állam az idén negyvenmillió forinttal támogatja csaknem hétszáz ukrajnai gyerek nyári táborozását a Velencei-tónál - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Agárdon, ahol az idei első ukrajnai gyerekcsoportot látogatta meg.