Megjelent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott nemzetiségi nevelési-oktatási feladatot ellátó iskolákban a nemzetiségi tankönyvek beszerzésének szabályairól szóló 23/2016. (VI. 8.) EMMI utasítás
Ebben az évben 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők országszerte június 25-én a Múzeumok Éjszakáján.
Augusztus közepére elkészíti az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet azokat a tanmenetjavaslatokat, amelyek bár még nem változtatnak a kerettantervi óraszámokon, de a tananyag feldolgozásában jóval nagyobb szabadságot biztosítanak majd - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár kedden Budapesten.
A kormány kiemelt támogatást ad a Karitatív Tanács (KT) öt, a déli határnál, illetve az országban működő befogadó állomásokon dolgozó tagszervezetének - közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Röszkén.
Programot indított az Ökumenikus Segélyszervezet ötévesnél fiatalabb, hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésére, családjuk támogatására hétfőn Kaposváron.
Elindult az Új nemzedék újratöltve elnevezésű projekt, amelynek keretében 2020-ig ötmilliárd forintot szánnak ifjúsági fejlesztésekre - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Zenei kategóriában Sveda Brigitta, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakos hallgatója, önkéntes kategóriában pedig Szajkó Cintia, a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatója vehette át hétfőn a Vásáry Tamás Ösztöndíjat.
A kulturális ágazat több mint 20 ezer közalkalmazottját érintő, 15 százalékos béremelést jelentett be hétfőn Budapesten az emberi erőforrások minisztere.
Jó látni a nemzetiségeinket, hogy egy hajóban eveznek, és azonos irányba, egy cél érdekében húzzák az evezőt a többi, magyar közösség hajójával. Évszázadok óta élünk együtt a Kárpát-medencében, és ahhoz, hogy ez az együttélés a továbbiakban is gyümölcsöző legyen, két dolog szükséges.
A pedagógusok döntő többsége a párbeszédben és a közös munkában hisz, nem a politikai hergelésben, nem az utcai akciókban. A pedagógusok többsége mára arra is ráébredt, hogy bizonyos kormányellenes erők csak ki akarják használni őket.