Az egyik legmeghatározóbb technológiai újdonságot ismertető weboldal érhető el 2020. június 9-étől.
Egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a gyermekek örökbefogadási eljárását és a szülők számára is plusz segítséget nyújthat az örökbefogadás egyszerűsítéséről szóló, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn kedden.
Életének 80. évében elhunyt Kő Pál, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész, egyetemi tanár.
A kormány - elsőként a nagyvárosok közül - jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen.
Több tiszteletet várunk el azoktól a horvát politikusoktól, akik az elmúlt napokban alaptalanul kritizálták Magyarországot és álhíreket terjesztettek Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára közösségi oldalán kedden.
A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Keddtől valamennyi határátkelő újranyit Szlovénia és Magyarország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden kora reggel.
Hajas Barnabás igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a javaslat terjedelme csekély, de tartalma a bűncselekmények áldozatainak annál nagyobb jelentőséggel bír.
Magyarország valamennyi schengeni belső államhatárán befejezte ellenőrzési feladatait a rendőrség - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.
Közzétette hétfő este a kormány a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció 13 kérdését.