Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, a külügyek tanácsának hétfői online ülése utáni bejelentkezésében.
Már tervezik és várhatóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten - adta hírül a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar Falu Program keretében kiírt - ötmilliárd forint keretösszegű - pályázati lehetőségek - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A koronavírus-járvány első hullámának végén jár Magyarország - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
A számok cáfolják Karácsony Gergely főpolgármestert, aki "azért siránkozik, mert elherdálta a hídfelújítás fedezetét" - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában.
Megszűnt az ellenőrzés a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határátkelőhelyeken és határátlépési pontokon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa online sajtótájékoztatón hétfőn.
A budai Várnegyedben található egykori Pénzügyminisztérium felújítását koordináló PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Borbély Pál miniszteri biztosi megbízásának lejártával új vezető érkezik az állami vállalat élére.
A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv célja az elért eredmények, a magyar családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a vállalkozások megvédése. Ennek érdekében a kormány többek között munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő bértámogatással, adókönnyítésekkel és a beruházások támogatásával is segíti a vállalkozásokat.
Az Európai Bizottság az idei év végére halasztotta el a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló végrehajtási rendelet alkalmazásának határidejét. A tagállami hatáskörben hagyott területek nemzeti szabályozásának előkészítését a megváltozott ütemezéshez igazodva folytatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.