Az ország minden részében újraindulnak a közlekedési vizsgák és utánképzések, miután május 18-tól Budapesten is lehetővé válik a közlekedési vizsgák szervezése. Az egyes helyszíneken a jelentkezések függvényében hirdetik ki az első időpontokat.
Rendben lezajlott a statikus próbaterhelés az új komáromi Duna-hídnál. Az adatok kiértékelése még néhány hetet igénybe vesz. A híd építése a végéhez közeledik, már csak a befejező munkálatok vannak hátra.
Egy hét alatt közel 37 ezren regisztráltak a munkavállalást segítő informatikai alapozó online tanfolyamra - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák. Az egyes helyszíneken a jelentkezések függvényében hirdetik ki az első időpontokat.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról - tájékoztatta az MTI-t Tállai András parlamenti államtitkár.
A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat -– jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva. A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés.
A kormány internetes kiállításon mutatja be a Magyarország 365 fotópályázat legjobb képeit - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI-nek hétfőn reggel.
Magyarországon a Fidesz-KDNP többsége és a kormány mindent megtesz azért, hogy a továbbiakban is megmaradjon a kerítés, az élőerős katonai-rendőri őrizet és továbbra is működjenek a tranzitzónák - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a közmédiának a röszkei tranzitzónánál.
Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.
A polgárőrök is sokat segítenek a koronavírus-járvány idején - mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.