Megérkezett pénteken a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton.
A kijárási korlátozások vasárnap éjféltől megszűnnek Budapesten, május 18., hétfőtől a következő szabályok lépnek életbe:
A szombati szakmai háttérmegbeszéléseken világossá vált, hogy a "járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk - igaz megfontoltan és óvatosan -, de áttérhetünk a védekezés második szakaszába" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
A járvány idején felértékelődött a családok szerepe, megváltozott életkörülményekhez kellett alkalmazkodni az elmúlt két hónapban - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen - jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat délelőtt.
Magyarország a bevált migrációs politikáján nem kíván változtatni - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Tizennyolcmilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre magyar vállalatok Szerbiában, amihez a magyar kormány 8,5 milliárd forintos támogatást biztosít, és ezzel erősödik a szerb és a magyar gazdaság is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.