Natúrpark címet adományozott az Őrjeg és szőlőhegyei térségnek Nagy István agrárminiszter. Ezzel már 16 natúrpark működik Magyarországon.
Egyetlen áldozat sem marad egyedül a veszélyhelyzetben, mivel az állam a koronavírus-járvány idején sem hagyja magára a bűncselekmények és a szabálysértések sértettjeit - nyilatkozta az igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek.
Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése, látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is, a technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető.
Eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, képviselői kérdésre válaszolva.
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult az EMMI javaslatára és az Operatív Törzs támogatásával.
Elsősorban a rendszer működtetése és felügyelete lesz a március 30-ától ötvenegy egészségügyi intézményben szolgálatba álló kórházparancsnokok feladata, hogy az orvosigazgatók kizárólag a betegellátásra, a gyógyításra tudjanak koncentrálni – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter a TV2 Mokka című műsorának hétfő reggeli adásában.
Senkit nem hagyunk magára, a Magyarországon élőket megvédjük, a külföldön rekedt magyarokat hazahozzuk, a gazdaságot pedig újraindítjuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.
A fertőzések számának emelkedése ellenére sem következett be a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedése, ebben nagy szerepe van annak, hogy az emberek betartják a kijárási korlátozást - jelentette ki az országos tisztifőorvos hétfőn az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Több mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedés segíti a pályázatok megvalósítását a veszélyhelyzetben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) számos területre kiterjedő, átfogó intézkedéscsomaggal támogatja a kedvezményezetteket fejlesztéseik megvalósításában, befejezésében. A tárca megemeli a pályázati előleg mértékét a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatokban működő kedvezményezettek esetén. A források megfelelő hasznosulását egyszerűbb eljárások, meghosszabbított határidők, több teljesítési elvárás enyhébb átmeneti szabályozása teszi lehetővé.
A kórházparancsnokok feladata az, hogy segítséget nyújtsanak az egészségügyi intézményeknek abban, hogy rendelkezésre álljanak a szükséges kapacitások, illetve az, hogy gondoskodjanak az eszközök vagyonbiztonságáról - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, országos kórházfőparancsnok az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.