Határozottan visszautasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat Varga Judit a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében, kiemelve, hogy a magyar veszélyhelyzeti intézkedésekre adott "hisztérikus reakció" bizonyítéka az Európai Unión belüli kettős mércének.
A válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében az idei költségvetés radikális átalakítására van szükség - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott Richard Sulík szlovák gazdasági miniszterrel, hogy a két ország újranyitja a - koronavírus-járvány miatt lezárt - somoskőújfalui határátkelőt, így mindazok a magyarok és szlovákok, akik a határ másik oldalán dolgoznak, ezen az átkelőn tudnak munkába járni.
A magyar-horvát határmenti ingázásról állapodott meg horvát kollégájával Szijjártó Péter a közösségi oldalán vasárnap reggel közzétett bejegyzése szerint.
A tömeges megbetegedések elkerülése és a járvány lassítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium maszkok előállításában kérte a Szakképzési Centrumok együttműködését. A szakképző intézmények a digitális munkarendre való rugalmas átállás mellett a társadalmi összefogásban is jó példával járnak elől. Kiskunhalasi kezdeményezés alapján a szakképzésben dolgozók a leginkább veszélyeztetett korban lévő, nyugdíjas kollégáikat segítik az otthonmaradásban.
A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogosult a helyközi közforgalmú közlekedésben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése alapján az ingyenes utazási lehetőség a veszélyhelyzet megszűnéséig van érvényben. A kijárás korlátozásával összhangban módosulnak a helyközi közlekedési szolgáltatók menetrendjei, a járatok hétfőtől tanszüneti menetrendben közlekednek.
A Digitális Összefogás kezdeményezés keddi bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett. A digitális szektor így mostanáig összesen százhúsz digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára.
A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án. A rendelet értelmében mától online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések.
Nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, mert az otthoni összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A koronavírus-világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel - hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.