Magyarország és Szlovákia célja továbbra is a zavartalan gazdasági és kereskedelmi együttműködés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében.
Minden valóságot nélkülöző, hazug levelet terjeszt egy ismeretlen a közösségi oldalon, amire odahamisította Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter aláírását. A „halottvizsgálatokat végző orvosoknak” címzett hamis levél írója azt látszatot kívánja kelteni, mintha a miniszter utasítására el kellene titkolni a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak számát.
Minden magyar felelős minden magyarért - mondta az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A kormány egy, a munkahelyek védelméről szóló tájékoztató filmet jelentet meg - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba - közölte a köznevelési államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.
Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában a pénzügyminiszter.
Fellépést és ellenőrzéseket sürget az élelmiszerek árának helyenkénti drasztikus emelése miatt Nagy István agrárminiszter. A politikus elfogadhatatlannak tartja a drágulást és kéri a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy szigorúbban ellenerőzzék azokat a piaci szereplőket, amelyek tisztességtelen árpolitikával próbálnak meg nyerészkedni a kialakult helyzetben.
Nyolcvanegyezer kisvállalkozás, hatvanezer kisgyermekes család mellett cégek ezrei, valamint több százezer adós életét könnyítik meg a kormány gazdaságvédelmi intézkedései - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az egész lakosság védelmét szolgálja a szombattól életbe lépő kijárási korlátozás - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A rendőrség felkészült a szombaton nulla órától életbe lépő, április 11-éig tartó kijárási korlátozásokkal kapcsolatos rendészeti feladatokra - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.