Kormányzati segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt veszteségeket elszenvedő gazdasági szereplőknek kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó 2020 című gazdaságpolitikai fórumán.
2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az idei tematikus esztendő programjaira egymilliárd forintot biztosít - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn, háttérbeszélgetésen Budapesten.
Széchenyi István a magyarság életét generációkon át meghatározó család tagjaként vetette fel a nemzet nagyjai számára létrehozott sírkert gondolatát. A Fiumei úton megnyílt köztemető a 19. század végére nemzeti kegyhellyé, az emlékezés helyévé vált – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára köszöntőjében.
Az Agrárminisztérium idén országosan is meghirdeti a „Ments meg egy kertet!” programot. A Kertészkedés Éve alkalmából 2016-ban elindított, és az első években kizárólag az AM fenntartású iskolák részére elérhető programot az agrártárca az első évek pozitív tapasztalatai, a programban rejlő szakmai és társadalmi értékek miatt országos szintűre terjeszti ki.
A 2020-as PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét rekordmagas részvétellel zajlott le március első hetében. A tematikus iskola hetek sora a hónap második felében a digitális készségeket fejlesztő eseménysorozattal folytatódik.
Európát meg kell védeni azoktól, akik anyagi vagy hatalmi érdekből meg akarják változtatni, és ebben Közép-Európa évszázados tapasztalata felértékelődik - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten.
A "börtönbiznisz" ügyében aktív Magyar Helsinki Bizottság máris rendezi a sorokat, nehogy az üzlet károkat szenvedjen - kommentálta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője kedden a Facebookon a szervezet egyik bejegyzését.
Külön forrást biztosít a kormány a koronavírus-elleni védekezéshez.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elítéli azt a támadássorozatot, amit Takaró Mihály a balliberális oldal megmondó embereitől elszenvedni kénytelen.
A Dél-pesti Centrumkórházban elkülönített iráni egyetemisták közül ketten továbbra sem hajlandók együttműködni a karanténszabályok betartásában - közölte az operatív törzs hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs ügyeleti központjának vezetője.