Felfüggesztik a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását, e járművek március 7-én és március 8-án egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden korábbinál nagyobb keretből biztosít összesen 28 millió forint támogatást országhatáron átnyúló kerékpáros túrák megszervezéséhez. A tárca a Nemzeti Összetartozás Évében minél több helyi közösséget szeretne bevonni a májustól októberig tartó eseménysorozatba. Az önkormányzati és civil szervezők április elejéig nyújthatják be pályázataikat.
A Demokratikus Koalíció ma ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. A párt frakcióvezető-helyettesének mai sajtótájékoztatója tele volt valótlan állításokkal.
Az Európa Tanács Elnöksége újabb rendkívüli egészségügyi miniszteri megbeszélést szervezett a COVID 19 koronavírus terjedéséről. A brüsszeli tanácskozáson Magyarországot Szigeti Szabolcs, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára képviselte.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy elismerje azokat a könyvtárakat és könyvtári tevékenységet végző szervezeteket, amelyek évek óta magas színvonalú munkát végeznek.
Látogatási tilalom bevezetését javasolja az operatív törzs a kórházaknak, idősotthonoknak - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője.
A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a nőket Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán vasárnap reggel.
Hétre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a szombat esti eredmények szerint - derült ki a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel frissített adataiból.
A magyar kormány az uniós jogot értelmező luxembourgi bíróságtól kapott papírt arról, hogy meg lehet adóztatni a legnagyobb cégeket, bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt az ítéletet kommentálva, amelyet az Európai Unió Bírósága hozott a hét elején a magyar reklámadótörvényről.
Egyetlen perc alatt 30 millió forint adóbevétel folyik be a magyar költségvetésbe. A diákok tájékozottak, de segíteni kell őket pénzügyi kérdésekben – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár Hévízen a Bibó-gimnáziumban a Pénz7 sorozat záró előadásán.