A szakképzésen keresztül biztosított a gyerekek jövője - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kunszentmiklóson, ahol átadta a Kecskeméti Szakképzési Centrum Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája új főépületét.
Elmaradt az ellenzék által vizionált több tízezres tömeg. Rendben, fennakadások nélkül zajlik az iskolai felmentési kérelmek feldolgozása az Oktatási Hivatalnál.
A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége számára fontos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve a külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Három magyarról tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki a Japán mellett karanténba helyezett tengerjáró hajón dolgozik, ők nincsenek a fertőzöttek között - mondta a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebookon szerdán közzétett videóban.
Új lendületre van szükség az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének terén, hogy újra erőre kapjon a közel-keleti békefolyamat, ez rendkívül fontos Európa, illetve azon belül Magyarország biztonsága szempontjából is - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán, miután Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és tanácsadójával tárgyalt a washingtoni Fehér Házban.
Elsősorban kis- és középvállalkozásoknak segít a magyar multiprogram, amelyről szerdán tartott tájékoztatót Miskolcon az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik).
Ma Magyarországon minden adott a legkorszerűbb rákgyógyításhoz: a diagnosztikai és sugárterápiás berendezések, a gyógyszerek és az európai színvonalú szakmai tudás is. Az Eurostat adatai rendkívül félrevezetőek, ugyanis az európai országok többségében egyáltalán nincsen rákregiszter, és nem rendelkeznek olyan pontos adatokkal, mint amilyenek a magyar rákregiszterben szerepelnek.
Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában szerdán, az Óbudai Egyetemen.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a város önkormányzatának közös rendezvényén adták át ünnepélyes keretek között tizenkét, a második világháborúban elesett magyar honvéd felújított sírját február 5-én, szerdán, a halászteleki köztemetőben. A megemlékezésen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is lerótta kegyeletét.