A Brexittel Magyarország elvesztette az egyik fontos EU-n belüli szövetségesét, ám a kormány abban bízik, hogy a brit-magyar gazdasági kapcsolatok erősödhetnek a szigetország távozását követően - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, az iiPay beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
Megállapodás született arról, hogy a külügyminisztérium két diplomatát delegál Chisinauba, akik segíteni fogják a moldovai kormány munkáját az európai integrációs folyamatokban - jelentette be a moldovai fővárosban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Aureliu Ciocoi moldovai külügy- és európai integrációs miniszterrel.
Mintegy ezer ingyenes program várja a közönséget február 14. és 16. között a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatán, amelynek idei szlogenje "Mindennap értéket adunk!".
Sikeresnek értékelte a Digitális jólét program keretében létrehozott digitális gyermekvédelmi stratégia eddig megvalósult programjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden.
Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához - mondta az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) keretein belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.
Az adó-, illetve adóadminisztrációs terhek folyamatos és jelentős csökkentése kiemelten járult hozzá az elmúlt évek gazdasági eredményeihez – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülését követően.
A magyar élelmiszeripar 2014-2020 között több mint 360 milliárd forint támogatásban részesült, az agrártárca következő hétéves fejlesztési terve pedig megalapozza a szektor további innovációját - közölte Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A zavartalan munkavégzés körülményeinek biztosításával meg kell védeni a munkájukat ellátó pedagógusokat - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben, a településen tartott hétfői sajtótájékoztatón.