Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.
A nagyszülői gyermekgondozási díjra (gyed) 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a 2020-as költségvetésben, de ennél nagyobb forrást is biztosít az állam, ha igény van rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, 72 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.
Magyarország versenyképességét jelentősen befolyásolja, hogy a vállalkozások és az állampolgárok számára a közigazgatás működése mekkora adminisztratív teherrel jár, ezért a kormány célja a kormányhivatali ügyintézések egyszerűsítése.
Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak.
Szőnyi Erzsébet zeneszerző, Erkel-, Liszt- és Kossuth-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, Kiváló Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ny. tanszékvezető tanára, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze, zenepedagógus, karvezető és Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerének világszerte ismert népszerűsítője volt.
Az év első hat napján mintegy 900 tiltott határátlépési kísérlet történt a magyar-szerb, a magyar-horvát és a magyar-román határszakaszon - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2020 év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba. Az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét.
A nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Mosonmagyaróváron, a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitóján.