A 2020-as évfolyam hallgatói háromnapos alapképzés keretében ismerkedtek meg a magyar közigazgatással Zamárdiban. A rendezvény nyitónapján Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kiemelte, hogy az Ösztöndíjprogram páratlan karrierlehetőség azoknak a pályakezdő, magasan képzett és idegen nyelveket beszélő fiataloknak, akik a közigazgatásban képzelik el jövőjüket.
Ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.
Műveleti területen a Magyar Honvédség folyamatosan elemzi a helyzetet az iráni-amerikai viszály nyomán, így az iraki missziót érintően is minden eshetőségre fel van készülve, hogy azonnal reagálhasson - jelentette ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Az Agrárminisztérium jelentős mértékben megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás, a haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban 100 millió forint a megemelt keretösszeg.
Az év azonos időszakához képest 23 ezerrel több, mintegy 4,5 millió fő dolgozott Magyarországon a 2019. szeptember-novemberi időszakban. A vizsgált időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.
Az ellátórendszer korszerűsítésével, a hozzáférhetőség javításával és az ezeket lekövető finanszírozás bevezetésével elkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Mozgalmas, erőt próbáló, időnként kihívásokkal járó 2019-es évet tudhatunk a hátunk mögött, amelynek során az ország békéjének és az emberek biztonságának megőrzése érdekében elvégzendő feladatainkat eredményesen teljesítettük. Elismerés és köszönet mindenkinek a példaértékű munkáért, az önzetlen, áldozatos szolgálatért, legyen szó hivatásos vagy szerződéses katonáról, honvédelmi alkalmazottakról, és nem utolsó sorban önkéntes tartalékos katonákról.
Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4. Kiépül a második sztrádakapcsolat Románia felé, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is.
Továbbra is az illegális migráció megállítása a legnagyobb kihívás Magyarország és Európa számára - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.