Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához.
Az egészséges alvás az egészséges élet része, erről mégis kevés szó esik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, az alvás március 15-i világnapjának alkalmából rendezett eseményen.
A legnagyobb adócsökkentő cím után szeretnénk elérni azt, hogy a magyar adószabályok legyenek a legversenyképesebbek az Európai Unióban. A Pénzügyminisztérium ma az adószakmával közösen azon dolgozott, hogy a kötelezően bevezetendő nemzetközi szabályokat úgy alkalmazza hazánk, hogy az a lehető legkedvezőbb adózási környezetet biztosítsa a vállalkozásoknak - mondta Izer Norbert az Adó-Tanácskozást követően, Budapesten.
Önök a tudomány és a kultúra különböző területein a semmiből alkottak értéket, példaképül szolgálnak kortársaiknak és a feltörekvő ifjúságnak is. Korszakváltó időszakban vagyunk, szükség van mindenki tehetségére - mondta Kásler Miklós kedden a Várkert Bazárban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak átadásán.
A magyar függetlenség és szabadság minden korban minden generáció számára az egyik legfontosabb érték - emelte ki Kovács Zoltán a március 15-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatóján.
Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élő és az ide menekült emberek helyben megtalálják a megélhetést, ne kelljen Európába vándorolniuk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Kampalából nyilatkozva.
A diákcsere elmélyítésén keresztül közös jövőnket építjük – hangsúlyozta Pacsay-Tomassich Orsolya, az EMMI nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az Egyesült Államok külügyminisztériumának oktatási és kulturális ügyekben illetékes helyettes államtitkárával folytatott mai budapesti megbeszélésén.
Kétszáz pályázat érkezett február 28-ig a népegészségügyi feladatok ellátására kiírt Három generációval a egészségért elnevezésű pályázatra - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövő - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Hungexpón, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét – hangsúlyozta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek mai ülésén, ahol többek között erről és a digitális nagyvállalatok adóztatásáról is tárgyaltak.