RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Jelentős lépések következnek az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsüléséért

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2019. március 12. 9:38

Az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsüléséért jelentős lépések történtek, és még fognak is történni - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere az Origo.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban.

Elődeink elhivatottságára, bátorságára ma is szükségünk van

Honvédelmi Minisztérium, 2019. március 12. 9:27

Nemzetünk múltja és történelme arra tanított bennünket, hogy csak közös erővel, összefogással érhetünk el eredményeket - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 12-én, kedden az MH Egészségügyi Központ ünnepi állománygyűlésén.

Új szolgáltató központot hoz létre a Tesco csoport Magyarországon

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2019. március 12. 7:12

Új üzleti és technológiai szolgáltató központot hoz létre a Tesco-csoport Magyarországon, ezzel 800 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Magyarország összehangolt euróövezeti költségvetésben érdekelt

Pénzügyminisztérium, 2019. március 11. 19:36

A különálló euróövezeti költségvetés csak akkor elfogadható Magyarország számára, ha az összhangban áll más uniós politikákkal – jelentette ki Varga Mihály az euróövezet pénzügyminisztereinek kibővített tanácskozásán.

A kölcsönös tiszteletre kell alapozni a magyar-holland együttműködést

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2019. március 11. 15:45

Magyarország és Hollandia máshonnan nézi a világot, de az eltérő megközelítési módok ellenére, ha a kölcsönös tisztelet talaján maradnak, sok mindent meg tudnak beszélni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a szegedi jogi kar fejlesztését

Igazságügyi Minisztérium, 2019. március 11. 14:05

A kormány több mint egymilliárd forint támogatást nyújt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának helyet adó épület felújítására - közölte az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten újságírókkal.

Stratégiai partnerség, gazdasági és oktatási együttműködés Laosszal

Miniszterelnök, 2019. március 11. 13:56

A stratégiai partnerség szintjére emelték a magyar-laoszi politikai kapcsolatokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott Thonglun Sziszulit laoszi kormányfővel.

Új lendületet kap a hazai aktív- és ökoturizmus

Agrárminisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2019. március 11. 13:19

A magyarországi aktív- és ökoturizmus élénkítésére, a beruházások összehangolására, a fejlesztések népszerűsítésére, illetve a területtel foglalkozó állami, önkormányzati, civil és üzleti szereplők munkájának segítésére a kormány létrehozza az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központot, amelynek felügyeletét az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosra bízza.

Júliustól használt ingatlanra is felvehető lesz a kedvezményes csok-kölcsön

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2019. március 11. 13:14

Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.

Magyar-iráni megbeszélés a két ország közötti együttműködésről

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2019. március 11. 13:01

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken találkozott Gholamali Rajabi Yazdival, az Iráni Köztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével.