A Nemzetpolitikai Államtitkárság megdöbbenéssel értesült arról, hogy Aradon fényes nappal ismeretlen tettesek meggyalázták a Megbékélési Parkban lévő, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot.
Közel 6700 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása előtt nyílt meg az út azzal, hogy az Európai Bizottság a benyújtott 10 közül már 6 operatív programhoz megadta jóváhagyását a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozóan - mondta Dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.
A kormányzat célja, hogy a mezőgazdaság, az agrárium számára a következő években rendelkezésre álló forrásokból növelje a vidék megtartóképességét - jelentette ki Lázár János Hódmezővásárhelyen, egy gazdasági fórumon.
L. Simon László avatta fel a 150 éve született Csók István bronz mellszobrát a Fejér megyei Cecén, az egykori családi kúriában berendezett emlékmúzeum előtt.
Vasárnap lezárul az előző uniós pályázati ciklus kiírási szakasza, miután a kormány határozata szerint a 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás 2015. február 15. után nem hirdethető meg.
L. Simon László nyitotta meg a Csók István életművéből válogatott, mintegy 70 alkotást felvonultató kiállítást a művész születésének 150. évfordulóján a Várkert Bazárban.
A kormány vidékfejlesztési tevékenységének célja, hogy tovább javítsa a vidéki életminőséget és növelje a munkahelyek számát - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára Veszprémben, a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetsége éves küldöttgyűlésén.
A közigazgatás területén az elmúlt években jelentős szemléletváltás történt, amelynek része a közigazgatási ösztöndíjprogram – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kovács Zoltán államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A kormány eddig alapvetően nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodásai kibővülnek, az újabb megállapodások a kkv szektort célozzák meg – hangsúlyozta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Új szakaszba lép a kormány pénzügypolitikája, ennek szimbolikus lépése az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) való megállapodás - mondta Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.