A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-at. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre.
Ahogy más projekteknél, úgy a novemberig felújítandó, illetve megépítendő mentőállomások esetében is az európai uniós forrásokra pályázók felelőssége a fejlesztések végrehajtása. Mindemellett a kormány mindent megtesz azért, hogy a határidőig befejezhető projektek esetében felgyorsítsa a folyamatot - mondta Csepreghy Nándor európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-nek.
A Nemzeti Kastélyprogram keretében újul meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a füzérradványi és a fáji kastély, emellett folytatódik az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és parkjának rekonstrukciója is - hangzott el azon a szakmai tanácskozáson, amelyet kedden tartottak az edelényi kastélyban.
A Kőrösi Csoma Sándor Programmal párhuzamosan a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indít a kormány tavasszal – mondta el Potápi Árpád János az MTI-nek.
A sajtóban napvilágot látott állításokra reagálva, fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az Európai Bizottság nem kritikát, hanem szakmai észrevételeket fogalmazott meg a Vidékfejlesztési Program kapcsán, minden tagállam esetében ugyanígy jár el.
A Kormány 2015. január 21-ei ülésén döntést hozott a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) létrehozásáról.
Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február 27-éig várják a jelentkezéseket – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából ünnepélyes keretek közt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatták be Dr. Kovács Tamás Embermentő közszolgák a holokauszt idején című könyvét hétfőn.
2012-es évhez képest 2013-ban a civil szektorban növekedett a foglalkoztatottak száma. A KSH adatai alapján nőtt a szervezeteknél foglalkoztatottak bérköltsége és átlagkeresete is. Közlemény.
A kormány a helyi infrastruktúra fejlesztésével versenyképes ajánlatot akar nyújtani a hátrányos térségek kistelepülésein élőknek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Földeákon.