Egy hónappal azt követően, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke aláírták az Európai Unió és Magyarország közötti partnerségi megállapodást, megjelentek az új uniós pályázatok. “Ezzel új időszámítás kezdődött, a koncepciótlan fejlesztéseket felváltja a munkahelyteremtést, az exportra épülő gazdasági növekedést előmozdító korszak” - hangsúlyozta Lázár János pénteken az MTI-nek.
Tájékoztatás a „Fertő /Neusiedlersee Kultúrtáj” világörökségi helyszín világörökségi kezelési tervének egyeztető tárgyalásáról.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.
A cél az, hogy minden kerületben legyen második generációs kormányablak – mondta el Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a kormany.hu-nak, a főváros 11. kormányablakának átadásán.
Mintegy 800 millió forint uniós támogatással Batthyány Örökségközpontot hoznak létre Körmenden a család nevét viselő kastélyban, a beruházás kezdetét szimbolizáló időkapszulát csütörtökön helyezték el.
Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Székesfehérvár a magyar nemzeti építészet megteremtője és egyik legnagyobb alakja előtt tiszteleg - hangoztatta beszédében a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, amikor csütörtökön felavatták a 200 éve született építész, Ybl Miklós egészalakos szobrát szülővárosában.
Kétmilliárdos beruházás keretében biogázüzem épült Pécsen, amellyel a baranyai megyeszékhely szennyvíztelepén keletkező szennyvíziszap energetikai hasznosítása valósul meg, a létesítményt szerdán adták át.Zsigmondné Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az ünnepélyes átadón azt mondta: a projekt környezetvédelmi, gazdasági és fenntarthatósági szempontból is kiemelt beruházásnak számít, hozzájárul ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások felhasználása nagyobb arányban valósuljon meg.
Bruttó 100 milliós fejlesztést hajtott végre a Herbária Zrt. székkutasi, gyógynövény-feldolgozó és teaüzemében. Az üzemcsarnok átadásán részt vett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Hódmezővásárhelyre költözik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei központja Szegedről - jelentette be Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.