A nagyberuházások előkészítésére vonatkozó régészeti szabályozás újragondolásáról tart egyeztetést a szakma képviselőivel a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
A holokauszt 70. évfordulója alkalmából kétnapos megemlékezés tartanak Kolozsváron. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház udvarán kialakított Emlékezés és Megbékélés Terének, valamint az Ártatlanság Emlékművének átadásán beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is. A rendezvény második napján nemzetközi tudományos értekezletre kerül sor.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus tíz operatív programjának minden pályázata jövő év első hónapjaiban jelenhet meg - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn, Székesfehérváron.
Potápi Árpád János szerint a romániai magyarok áldozathozatala, Kelemen Hunor szerint pedig a román–magyar párbeszéd és az előítéletek lebontása vezethet el az aradi vértanúk által megálmodott szabadsághoz.
Magyarország megerősítésében a magyar művészekre döntő szerep hárul, ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja támogatásukat - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.
A kormány kiemelten segíteni kívánja az egyházi kézben lévő oktatási, nevelési és szociális intézményeket - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Makón.
A Közkincs Egyesület kezdeményezése révén a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor sétányon adták át 2014. október 3-án délután a Mozgó Könyvek első könyves pultját. Az ötletet kormányzati és önkormányzati támogatással sikerült célba juttatni. A rendezvényen beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is.
Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Sopronban.
A 20. század mindentől megfosztott bennünket, de a helyzet nem reménytelen, mert lépésről lépésre megpróbáljuk az idő kerekét visszazökkenteni eredeti járásába, megpróbáljuk visszaszerezni mindazt, ami a magyar kultúrtörténet kincse volt - hangoztatta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken A Seuso-kincs Székesfehérváron című kiállításon mondott megnyitó beszédében.
A következő hat évben az uniós forrásokból 300 milliárd forintnál többet fordít a kormány élelmiszeripari fejlesztésekre, ez meghaladja az elmúlt 20 évben e célra felhasznált összes támogatást - mondta el Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kormany.hu-nak.