Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Új épületszárnnyal bővül a Budapesti Szent Ferenc Kórház

Pénzügyminisztérium, 2017. december 8. 11:35

A kormány fontos feladatnak tartja az egyházi kórházak fejlesztését, azok speciális szakmai profiljainak megerősítését, az ott folyó gyógyítás méltó körülményeinek kialakítását - hangsúlyozta Varga Mihály a Budapesti Szent Ferenc Kórház új toldaléképületének alapkőletételekor.

2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti

Pénzügyminisztérium, 2017. december 7. 12:29

Néhány éven belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jelentette ki Varga Mihály a Versenyképességi Tanács hatodik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével.

A bankrendszer a gazdaság meghatározó szereplője

Pénzügyminisztérium, 2017. december 6. 10:31

Az idei év mindenki számára megadta azt a lehetőséget, hogy egy kicsit előre lépjen – ezt Varga Mihály jelentette ki az UniCredit Bank üzleti fórumán. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar gazdaság 2017-ben tovább erősödött, és minden esély megvan arra, hogy ez a tendencia folytatódjon.

Erősödik a magyar gazdasági jelenlét Iránban

Pénzügyminisztérium, 2017. december 4. 15:55

Erősödik a magyar gazdasági jelenlét Iránban, a perzsa állam vezetése erősítené a két ország kapcsolatait többek között az energetika, a bánya- és élelmiszeripar, valamint a pénzügyi kapcsolatok terén, emellett számít a magyar cégek szaktudására is - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn telefonon Teheránból az MTI-vel.

Folyamatosan bővülnek az üzleti kapcsolatok Iránnal

Pénzügyminisztérium, 2017. december 3. 16:15

Irán közel 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába – jelentette ki Varga Mihály Massoud Karbasian iráni gazdasági- és pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Teheránban.

Egészségipari együttműködés indul Iránnal

Pénzügyminisztérium, 2017. december 3. 8:31

Az egyre erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára. Ezt Varga Mihály jelentette ki Iránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott teheráni megbeszélés után.

Eredményes a kormány és a vállalkozások együttműködése

Pénzügyminisztérium, 2017. december 1. 18:02

Eredményes, jó év van mögöttünk, amelynek során a vállalkozói szféra és a kormány együttműködése sok területen hozott komoly előrelépést – jelentette ki Varga Mihály a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által rendezett „Vállalkozók Napja” díjkiosztón.

A fogyatékkal élők érdekében végzett munka felbecsülhetetlen értékű

Pénzügyminisztérium, 2017. december 1. 11:24

Felbecsülhetetlen értékű az a tevékenység, amelyet a fogyatékos embereket segítő szakemberek végeznek – hangsúlyozta Varga Mihály az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ fogyatékosok világnapja alkalmából tartott ünnepségén.

Egyre több magyar vállalkozás talál utat a modern technológia felé

Pénzügyminisztérium, 2017. november 30. 22:47

A magyar gazdaság kiegyensúlyozott növekedési pályán van, a foglalkoztatottság rekordokat dönt és folyamatosan emelkednek a keresetek is – jelentette ki Varga Mihály az Ernst&Young Magyarország „Az Év Üzletembere 2017” díjkiosztó ünnepségén.

Válságkezelésből a versenyképesség felé

Pénzügyminisztérium, 2017. november 30. 12:29

A jövő legfontosabb kérdése a versenyképesség javítása – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „Versenyképesség a digitalizáció és robotizáció korában” című konferenciáján.