Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Komoly bevételt jelent a Kínából Európába érező áruk vámkezelése

Pénzügyminisztérium, 2017. november 30. 7:59

Versenyeznek az Európai Unióban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt - erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Tovább erősödnek a kínai-magyar pénzügyi és gazdasági kapcsolatok

Pénzügyminisztérium, 2017. november 29. 9:56

A Kína és Magyarország közötti pénzügyi együttműködés új szakaszát jelenti, hogy az Asian Financial Cooperation Association (AFCA) megállapodást kötött a Magyar Bankszövetséggel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szervezet budapesti magas szintű vezetői fórumán.

Ellenzéki hangoskodás zavarta a szavazást

Pénzügyminisztérium, 2017. november 28. 12:59

Az országgyűlés keddi ülésén az ellenzéki padsorok felől az utóbbi időben már megszokott hangzavar miatt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a mellette helyet foglaló Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter tévedésből igennel szavazott egy módosító javaslatra, amelyet nem kívánt fenntartani.

Újabb rekordon a magyarországi beruházások

Pénzügyminisztérium, 2017. november 28. 9:57

Minden eddiginél nagyobb értékű, összesen 4144 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon az év első három negyedévében, ez 22,6 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – jelentette ki Varga Mihály a KSH beruházási adatait értékelve.

Stratégiai célunk a Kínával való gazdasági kapcsolataink erősítése

Pénzügyminisztérium, 2017. november 26. 13:40

Kína és a Közép-Kelet-Európai régió országainak együttműködése, a gazdasági kapcsolatok kiterjesztése minden résztvevő számára egyértelmű előnyökkel jár - hangsúlyozta Varga Mihály a Kína-KKE Befektetési Alap (SINO-CEEF Fund) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

A világszínvonal elérése legyen a magyar cégek célja

Pénzügyminisztérium, 2017. november 24. 17:07

A magyarországi cégeknek a világszínvonal elérését kell célként maguk elé tűzniük, ehhez hatékonyságra, versenyképességre és magyaros kurázsira is szükség van - mondta Varga Mihály Segesden pénteken.

Az építőipar teljesítményének növeléséért írt alá megállapodást a nemzetgazdasági miniszter és az építési szakszövetség

Pénzügyminisztérium, 2017. november 24. 14:18

Az építőipar teljesítményének növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építőipari Ágazati Konzultáció első ülése után.

Magyarországon bővült leggyorsabban a garancianyújtás

Pénzügyminisztérium, 2017. november 23. 19:38

A vállalkozások teljesítményének emelkedésével a garanciavállalás iránt is egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható, ennek is köszönhető, hogy tavaly számos európai ország előtt Magyarországon bővült leggyorsabban a garancianyújtás – jelentette ki Varga Mihály a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 25 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségén.

Vállalataink sikere a kölcsönös bizalomra épül

Pénzügyminisztérium, 2017. november 22. 20:31

Azt kell elérnünk, hogy Magyarország megállja a helyét a legfejlettebb ipari országok között, legyen szó akár az ipari termelésben alkalmazott technológiáról, akár a támogató üzleti környezetről, vagy a megfelelően képzett munkavállalókról – jelentette ki Varga Mihály a Siemens magyarországi jelenlétének 130. évfordulója alkalmából rendezett gálán Budapesten.

Varga Mihály szerint a hiány a tervek szerint alakul, az államadósság pedig csökken idén

Pénzügyminisztérium, 2017. november 22. 15:53

A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.