Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Továbbra is lendületesen bővül a magyar gazdaság

Pénzügyminisztérium, 2019. augusztus 14. 9:56

Eredményesek a kormány gazdaságélénkítő intézkedései, 2019 második negyedévében is dinamikusan, 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály sajtótájékoztatón.

A Pénzügyminisztérium évente kétmillió forinttal díjazza a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró iskolát

Pénzügyminisztérium, 2019. augusztus 13. 11:56

A pénzügyi alapismeretek ma már nélkülözhetetlenek, a Pénzügyminisztérium ezért is döntött úgy, hogy minden évben egy erre a célra létrehozott díj formájában külön is elismeri a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó diáknak, tanárnak illetve iskolának a munkáját. A tárca honlapján mától véleményezhető a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj bevezetéséről szóló rendelet-tervezet.

Eddig 190 ezer babakötvényt kötöttek

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2019. augusztus 13. 10:07

Január elseje és július vége között majdnem 20 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak az arra jogosultak, így immár 190 ezer gyermek pénze kamatozik babakötvényben - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Stabil az idei költségvetés helyzete

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2019. augusztus 9. 11:03

A költségvetés helyzete stabil, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a legfrissebb államháztartási adatokról.

Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkába a bölcsődei támogatás

Pénzügyminisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2019. augusztus 9. 11:00

Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkaerőpiacra a havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Magyarországon a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik

Pénzügyminisztérium, Pénzügyekért Felelős Államtitkárság , 2019. augusztus 8. 17:27

A Pénzügyminisztérium (PM) minden készpénzmentes megoldást támogat, ugyanis a gazdaság fehérítésében fontos szerepe van a készpénzhasználat visszaszorításának, hiszen a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik.

Júliusi többlet a költségvetésben

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2019. augusztus 8. 11:00

A kormány foglalkoztatás növelésére és adócsökkentésre épülő politikájának eredményeként, valamint a gazdaság teljesítményének köszönhetően júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán a központi alrendszer első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 35,3%-a. A 2019 egészére kitűzött 1,8%-os GDP arányában mért hiánycél továbbra is teljesíthető.

Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők

Pénzügyminisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2019. augusztus 8. 7:38

Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.

Átlépte az 1500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Plusz jegyzése

Pénzügyminisztérium, Pénzügyekért Felelős Államtitkárság , 2019. augusztus 6. 8:05

A lakosság 1510,5 milliárd forintot jegyzett a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+) a jegyzés június elejei indulása óta a hétfő délutáni zárásig - tájékoztatta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár az MTI-t kedden.

Már ötvenmillió online számlát küldtek be az adóhivatalhoz

Pénzügyminisztérium, Adóügyekért Felelős Államtitkárság, 2019. augusztus 4. 9:28

Már több mint 50 millió számla adatait küldték be a vállalkozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) 13 hónap alatt.