RSS feliratkozás

Videók

A kormány elutasítja a jogellenes elkülönítés minden formáját

A kormány elutasítja a jogellenes elkülönítés minden formáját2015. január 27.

A kormány elkötelezett a minőségi és esélyteremtő oktatás feltételrendszerének fejlesztése mellett – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy budapesti köznevelési fórumon.
Átlagosan ötven százalékkal emelkedik a katonák illetménye

Átlagosan ötven százalékkal emelkedik a katonák illetménye2015. január 27.

2015 legnagyobb feladata a katonai életpályamodell bevezetése - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezleten.
Dicsőség a hősöknek

Dicsőség a hősöknek2015. január 26.

A zsidóság első világháborúban hozott áldozatai nélkül aligha sikerült volna megvédeni a hazát – mondta Orbán Viktor a Kozma utcai zsidó temetőben, az első világháborús hősi parcella felújítása alkalmából tartott centenáriumi megemlékezésen.
Több mint 150 millió forintos beruházást hajt végre Gödöllőn a Sherbiny szaúdi cég

Több mint 150 millió forintos beruházást hajt végre Gödöllőn a Sherbiny szaúdi cég2015. január 26.

Mérnöki szolgáltató központot létesít Gödöllőn, az ipari és kereskedelmi szolgáltató szaúd-arábiai Sherbiny Holdings, a beruházás értéke meghaladja a 150 millió forintot.
Sikeres cégeket díjazott Varga Mihály

Sikeres cégeket díjazott Varga Mihály2015. január 23.

Decemberben a hónap beruházója a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. lett, a hónap kis- és középvállalkozása elismerést a Meditop Gyógyszeripari Kft. nyerte, a hónap startup vállalkozása díjat pedig az oktatási játékokat készítő Codie kapta.
 Ismét kiváló lehet a magyar-amerikai politikai viszony

Ismét kiváló lehet a magyar-amerikai politikai viszony2015. január 22.

Az új amerikai nagykövet érkezése jó lehetőség, hogy a magyar-amerikai politikai viszonyt visszaemeljük arra a kiváló szintre, amelyen a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok és a védelmi együttműködés van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Duplájára nő a Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása

Duplájára nő a Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása2015. január 22.

Ebben az évben már 606 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésére a Biztos Kezdet Gyerekházaknak – jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő Monoron, a Czibere Károllyal közösen tartott sajtótájékoztatón.
Nem lehet forrásvesztés az uniós pályázatoknál

Nem lehet forrásvesztés az uniós pályázatoknál 2015. január 22.

Minden pénzt haza kell hozni, nem lehet forrásvesztés – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a kormány tegnapi ülésén megtárgyalta és elfogadta a 2015-ös év fejlesztéspolitikai cselekvési tervét. Az MTVA felvétele.
Díjakat adott át a magyar kultúra napja alkalmából Balog Zoltán

Díjakat adott át a magyar kultúra napja alkalmából Balog Zoltán2015. január 22.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Márai Sándor-, Csokonai Vitéz Mihály- és Könyvtári Minőségi Díjakat adtak át a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2015. január 22-én.
Működik a magyar gazdasági modell

Működik a magyar gazdasági modell2015. január 22.

Működik a magyar gazdasági modell - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján Budapesten.
Több ponton módosul az útdíjrendszer

Több ponton módosul az útdíjrendszer2015. január 22.

A kormány a rendszer elvi alapjait megerősítve több módosításról is döntött az útdíjrendszerrel kapcsolatban. Fónagy János bejelentése szerint február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek, illetve több új díjmentes szakasz is lesz.
A kulturális kötelék tehet minket erőssé

A kulturális kötelék tehet minket erőssé2015. január 21.

Fontos emlékezetünkbe vésni, hogy ahogy a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is egyedül a minden magyart egymáshoz fűző kulturális kötelék tehet bennünket erős és nagy nemzetté - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Zeneakadémia épületében.
Átadták a felújított hajléktalanszállót Békésen

Átadták a felújított hajléktalanszállót Békésen2015. január 21.

A kormány kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanellátásra, a megelőzéstől egészen a kivezető utak megtalálásáig - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Békésen, ahol átadták az európai uniós forrásból felújított hajléktalanszállót.
Megújult a Budapesti Francia Intézet

Megújult a Budapesti Francia Intézet2015. január 20.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondása szerint Budapest egyik különleges és nagyon vonzó kulturális tere a Francia Intézet, amelynek megújulásával a látogatók új inspirációkat nyerhetnek.
Nyolcmilliárd forintos beruházást hajt végre Ajkán a Le Bélier francia cég

Nyolcmilliárd forintos beruházást hajt végre Ajkán a Le Bélier francia cég2015. január 20.

Új gyáregységet alakít ki a Veszprém megyei Ajkán az autóalkatrészeket gyártó francia Le Bélier vállalat, a beruházás értéke nyolcmilliárd forint - hangzott el a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol stratégiai partneri megállapodást írtak alá a francia autóipari beszállító és a magyar kormány képviselői kedden Budapesten.
A magyarok jó okkal bíznak a Mercedesben

A magyarok jó okkal bíznak a Mercedesben2015. január 20.

Orbán Viktor miniszterelnök vezette le a futószalagról a Mercedes-Benz legújabb magyar gyártmányú, CLA Shooting Brake nevű modelljét Kecskeméten.