RSS feliratkozás

Videók

Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása

Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása2015. január 9.

6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
A kormány mindent megtesz a fiatalok biztonságáért

A kormány mindent megtesz a fiatalok biztonságáért2015. január 8.

A gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt egy munkacsoport létrehozását kezdeményezte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A testület feladata egy ajánlás elkészítése, amelynek alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat.
Nem módosul a gyülekezési törvény

Nem módosul a gyülekezési törvény 2015. január 7.

A kormány egyáltalán nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, erről még koncepcionális szinten sem tárgyalt senki a kormányban – hangsúlyozta L. Simon László. Az államtitkár nyomatékosította: a téma nincs napirenden, és a szabadságjogaink védelmében egy lépést sem hátrál a kormány.
Társasházaknak indul energiahatékonysági pályázat

Társasházaknak indul energiahatékonysági pályázat 2015. január 7.

Mintegy 10 milliárd forintos támogatáskerettel, 50%-os támogatásintenzitással indul el a társasházi energiahatékonysági pályázat az Otthon Melege Program keretében – hangzott el a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Közel 200 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve

Közel 200 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve2015. január 6.

Tovább folytatódtak a kedvező munkaerő-piaci folyamatok hazánkban a KSH legfrissebb jelentése szerint. A 2014. szeptember-novemberi időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 188 ezerrel, 4 millió 155 ezerre nőtt egy év alatt.
Zökkenőmentesen működik az ekáer

Zökkenőmentesen működik az ekáer2015. január 6.

A tisztességes gazdálkodókat segíti a január 1-jén bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) - közölte Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője Budapesten.
Folyamatos az útdíjrendszer tapasztalatainak értékelése

Folyamatos az útdíjrendszer tapasztalatainak értékelése 2015. január 5.

A türelmi idő a rendszert használók, de a rendszert kialakítók számára is lehetőséget biztosít arra, hogy a megyei matricák használata egyértelmű és jól működő legyen – hangsúlyozta a kormany.hu-nak Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár.
Megjelentek az EKÁER részletszabályai

Megjelentek az EKÁER részletszabályai2014. december 31.

Megjelent a Magyar Közlönyben az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer működéséről szóló miniszteri rendelet, amely a január elsején induló, Európában is egyedülálló árukövető rendszer részletszabályait tartalmazza. A kockázatos termékek körét meghatározó rendeletet szintén közzétették. A részletekről Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője adott tájékoztatást a kormany.hu-nak.
105 ezer forint lesz a minimálbér

105 ezer forint lesz a minimálbér2014. december 29.

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék.
Tovább csökkennek az egészségügyi várólisták

Tovább csökkennek az egészségügyi várólisták2014. december 29.

A következő évtől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Czibere Károly Nyilas Misi csomagokat adott át Bicskén

Czibere Károly Nyilas Misi csomagokat adott át Bicskén2014. december 23.

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Magyar Református Szeretetszolgálattal segítségével Nyilas Misi csomagokat adott át a mai napon hátrányos helyzetű gyerekeknek Bicskén. Advent idején fontos, hogy fokozott figyelemmel forduljunk a rászorulók felé – hangsúlyozta az államtitkár.
A rendőrség megszolgálta a bizalmat

A rendőrség megszolgálta a bizalmat2014. december 23.

A rendőrség megszolgálta a bizalmat, hiszen évek óta folyamatosan nő a felderítések és csökken a bűncselekmények száma – hangsúlyozta Orbán Viktor kedden Budapesten, amikor 385 új szolgálati gépjárművet adott át a szervezetnek.
Tovább erősíti a kormány a nevelőszülői szolgálatot

Tovább erősíti a kormány a nevelőszülői szolgálatot2014. december 22.

Jövőre tovább erősíti a kormány a nevelőszülői szolgálatot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy tápiószelei nevelőszülői családnál tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Közel 4 százalékos reálbér-emelkedés októberben

Közel 4 százalékos reálbér-emelkedés októberben2014. december 19.

3,7 százalékkal nőttek a reálbérek októberben, ezzel 22 hónapja tart a keresetek vásárlóértékének töretlen emelkedése a KSH legfrissebb adatai szerint. A versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – tekintélyes mértékű, 53 ezres létszámbővülés ment végbe októberben egy év alatt. Erről Varga Mihály nyilatkozott a a kormany.hu-nak.
Tizenhatodik hónapja erősödik a kiskereskedelem

Tizenhatodik hónapja erősödik a kiskereskedelem 2014. december 19.

Idén októberben 5,2 százalékkal, az év első tíz hónapjában pedig 5,1 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, így Magyarország kiskereskedelmi forgalma már sorozatban tizenhatodik hónapja erősödik. A témában Varga Mihály nyilatkozott a kormany.hu-nak.
7 milliárd forint a közvilágítás fejlesztésére

7 milliárd forint a közvilágítás fejlesztésére2014. december 19.

A napokban várhatóak a "Közvilágítás energiatakarékos átalakítása" című pályázat (KEOP-2014-5.5.0/K) támogatói döntéseiről szóló értesítések. A helyi önkormányzatok közvilágítási feladatainak 100%-os, vissza nem térítendő támogatását célzó pályázatot a fejlesztési tárca a Széchenyi 2020 program keretében írta ki.