Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

Nyolcszáznál több fiatalt támogat az Út a diplomához program

Nyolcszáznál több fiatalt támogat az Út a diplomához program2015. február 20.

Kétszázmillió forint értékben 816 fiatalnak nyújt anyagi támogatást és ezáltal segítséget a diploma megszerzéséhez a január végén zárult pályázaton az Út a diplomához program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán.
Eljött az ideje a védőnői szolgálat megbecsülésének

Eljött az ideje a védőnői szolgálat megbecsülésének2015. február 20.

Eljött a védőnői szolgálat megbecsülésének az ideje, és erről kormánydöntés is született - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, a 100 éves a Védőnői Szolgálat című konferencián.
Több mint 1 Mrd forint jut idén az ifjúsági területre az Erasmus+ programban

Több mint 1 Mrd forint jut idén az ifjúsági területre az Erasmus+ programban 2015. február 18.

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti - erről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt.
A veszprémi kórház a régió meghatározó intézményévé válhat

A veszprémi kórház a régió meghatározó intézményévé válhat2015. február 17.

A régió meghatározó intézményévé válhat a fejlesztések eredményeként a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház – jelentette ki Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a helyszínen.
150 éves a Pesti Vigadó

150 éves a Pesti Vigadó 2015. február 12.

A Pesti Vigadó a művészetek templomává vált - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azon a konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendezett az épület megnyitásának másfél százados jubileuma alkalmából.
Méltó körülmények között a magyar sport

Méltó körülmények között a magyar sport2015. február 11.

A Kormány tetteivel bizonyít és méltó körülményeket biztosít a magyar sport számára – mondta Dr. Simicskó István a Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencián.
Tehetünk az influenza terjedése ellen

Tehetünk az influenza terjedése ellen2015. február 11.

Az influenza terjedésének megakadályozását segítő teendőkre hívta fel a figyelmet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján.
Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány

Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány2015. február 11.

Összesen 1,3 milliárd forinttal támogatja a kormány közel hetven egyházi intézmény megújulását határon innen és túl – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Balog Zoltán: a szegénységbe nem szabad beletörődni!

Balog Zoltán: a szegénységbe nem szabad beletörődni!2015. február 10.

A szegénységbe nem szabad beletörődni, a kormányzati politika középpontjában ezért az aktivizálás, a munkahelyteremtés áll – mondta az Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán a Szegénység Magyarországon; esélyek, lehetőségek 2015 című tanácskozáson ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy elsősorban mindenki saját magáért, a gyermekeiért és a családjáért felelős, ezért mindenkinek meg kell tenni mindent azért, hogy kitörjön nehéz helyzetéből.
Cél az erős tanítói rend

Cél az erős tanítói rend2015. február 9.

Budapest, 2015., február 9., hétfő (MTI) - Az emberi erőforrások minisztere szerint a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a jövő pedagógustársadalmának egyik alapja.
Külhoni magyar nyelvű képzések is szerepelnek a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban

Külhoni magyar nyelvű képzések is szerepelnek a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban2015. február 6.

Külhoni magyar nyelvű felsőoktatási intézmények képzéseiről is tájékozódhatnak a jelentkezők a www.felvi.hu oldal pénteken indult új webes felületének köszönhetően - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.
Az ősi Kína kincsei - Megnyílt az Iparművészeti Múzeum kiállítása

Az ősi Kína kincsei - Megnyílt az Iparművészeti Múzeum kiállítása2015. február 6.

Ha meg akarjuk érteni a mai Kínát, közelebb kell jutni a múltjához is - hangsúlyozta Az ősi Kína kincsei című kiállítás pénteki megnyitóján az Iparművészeti Múzeumban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Tovább mérséklődhet a munkanélküliség a következő években

Tovább mérséklődhet a munkanélküliség a következő években2015. február 6.

Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése alapján a magyarországi munkanélküliség a jelenlegi 7 százalékról a következő egy-másfél évben 6 százalék környékére csökkenhet – hangzott el Kovács Zoltán kormányszóvivő és Novák Katalin államtitkár közös sajtótájékoztatóján.
 A kormány kiterjeszti a rákellenes szűrőprogramokat

A kormány kiterjeszti a rákellenes szűrőprogramokat2015. február 4.

A kormany.hu-nak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyilatkozott a kormány rákellenes szűrőprogramjairól 2015. február 4-én, a Rákellenes Világnap alkalmával.
Budapest rendezheti a 2017-es cselgáncs-világbajnokságot

Budapest rendezheti a 2017-es cselgáncs-világbajnokságot 2015. február 3.

Budapest adhat otthont a 2017-es cselgáncs-világbajnokságnak, amelynek megrendezésére és a hozzá kapcsolódó kongresszus lebonyolítására a kormány kétmilliárd forintos garanciát vállalt.
Visszamenőlegesen utalják a többlettámogatást a háziorvosoknak

Visszamenőlegesen utalják a többlettámogatást a háziorvosoknak2015. február 2.


Február 2-tól utalja az alapellátásban dolgozóknak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt a többlettámogatást, amely prakszisonként 130 ezer forintot jelent havonta - mondta Zombor Gábor.