Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek

Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek2014. december 18.

Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére – jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
A gyermekek ingyenes étkeztetése a cél

A gyermekek ingyenes étkeztetése a cél2014. december 17.

A kormány feltett szándéka, hogy 2016-tól az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken szerdán.
Befejeződött az EMMI karácsonyi adománygyűjtő akciója

Befejeződött az EMMI karácsonyi adománygyűjtő akciója2014. december 17.

Öt mikrobusznyi adományt és ajándékot gyűjtöttek össze az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai hátrányos helyzetű térségekben élő rászoruló emberek számára.
Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana

Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana2014. december 16.

Eddig 17 felsőoktatási intézmény jelezte, hogy duális képzést indítana a 2015/2016-os tanévben és a nyolcszázat közelíti azon hallgatók száma, akiket ebben a képzési formában fogadni tudnak - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Bemutatták a könyvtárak új elektronikus szolgáltatását, az ELDORADO-rendszert

Bemutatták a könyvtárak új elektronikus szolgáltatását, az ELDORADO-rendszert2014. december 16.

Bemutatták a magyar könyvtárak új elektronikus szolgáltatását, az ELDORADO elnevezésű fejlesztést, mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a könyvtárak digitális tartalmait otthonról is elérhessék. Hoppál Péter államtitkár elmondta, a rendszer célja, hogy a közkincsnek számító teljes könyvtári állomány elérhető legyen, ezáltal a már kereskedelmi forgalomban nem kapható kiadványok is digitális formában újraéledjenek.
Módosították a sporttörvényt

Módosították a sporttörvényt2014. december 16.

A sporttörvény módosításának célja, hogy mentesítse a sportági szakszövetségeket a fölösleges adminisztratív terheiktől, ugyanakkor a szövetségek az állami támogatásra vonatkozó pénzügyi, elszámolásra továbbra is kötelesek – mondta Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár. A törvénymódosítást követően az állami források továbbra is áttekinthetőek maradnak, míg a személyiségi jogokat érintő adatok számára a módosított törvény a jövőben védelmet jelent.
Hat százalékos többletforrás az egészségügyi ágazatnak

Hat százalékos többletforrás az egészségügyi ágazatnak2014. december 16.

A 2015. évi költségvetés 6 százalékos többletforrást biztosít az egészségügyi ágazat számára. Mindemellett jelenleg is folyamatban van az országban közel 300 uniós fejlesztési projekt közel 400 milliárd forint értékben - mondta a kormany.hu-nak Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.
34 milliárd forint jut a rászorulók támogatására

34 milliárd forint jut a rászorulók támogatására2014. december 15.

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt az operatív programot, amely keretében a leginkább rászorulókat támogatja a kormány a 2014-2020-as időszakban - jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő, Balog Zoltán miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk

A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk2014. december 13.

A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk, a kormány ezért fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek megerősítését - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Magyarországon is elérhető lesz a tüdőtranszplantáció

Magyarországon is elérhető lesz a tüdőtranszplantáció2014. december 12.

Orvostörténelmi jelentőséggel bír, hogy hamarosan Magyarországon is hozzáférhetővé válik a tüdőtranszplantáció – hangzott el az Országos Onkológiai Intézetben tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Törvénymódosítást javasol az antiszegregációs kerekasztal

Törvénymódosítást javasol az antiszegregációs kerekasztal2014. december 11.

Törvénymódosítást javasol az antiszegregációs kerekasztal annak érdekében, hogy érthetőbbé váljon: az oktatással kapcsolatos jogszabályokban nincs szó szegregáló feltételek kidolgozásáról.
Jelentősen nő az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek száma

Jelentősen nő az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek száma2014. december 11.

A kormány jelentősen kiterjeszti az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek körét, a feladatra fordítható összeg pedig jövőre megközelíti a 60 milliárd forintot – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt

Egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt2014. december 10.

Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A Segítő Vásár mozgalom a felelősségvállalásról is szól

A Segítő Vásár mozgalom a felelősségvállalásról is szól2014. december 8.

Budapest, 2014. december 8., hétfő (MTI) – A fogyatékossággal élő emberek termékeinek megvásárlása a társadalmi felelősségvállalásról is szól, arról, hogyan tudnak az emberek közösséget vállalni egymással – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn, amikor az egyik budapesti bevásárlóközpontban megnyitotta az idei Segítő Vásár elnevezésű programot.
Cél, hogy minél több világversenyt rendezzen az ország

Cél, hogy minél több világversenyt rendezzen az ország2014. december 3.

A kormány sporttal kapcsolatos célkitűzése, hogy minden magyar gyermek sportoljon és több világversenyre kerüljön sor az országban - mondta Simicskó István sportért felelős államtitkár.
Programok a fogyatékossággal élők világnapján a Nemzeti Színházban

Programok a fogyatékossággal élők világnapján a Nemzeti Színházban2014. december 3.

A Nem Adom Fel Alapítvány szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos kiemelte: bízik abban, hogy a világnap nemcsak egyszeri ünnep, hanem a mindennapjaink részévé válhat a figyelem, a sérült emberekkel való kiemelt törődés.