Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

A kormány a téli időszakban is segíti a rászorulókat

A kormány a téli időszakban is segíti a rászorulókat2014. december 1.

A kormány több intézkedéscsomaggal segít a téli időszakban: többek között elindítja a rászorulókat támogató operatív programot, és 9,2 milliárd forintot fordít hajléktalanellátásra – hangzott el Kurucz Éva kormányszóvivő és Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közös sajtótájékoztatóján a Nógrád megyei Sóshartyánban.
A rászorulókat összefogással kell segíteni

A rászorulókat összefogással kell segíteni2014. december 1.

A rászoruló emberek hathatós segítése csak az állam, a kormány, az önkormányzatok, az egyházak, a civil szervezetek és önkéntesek összefogásával lehetséges, ezért meg kell erősíteni a köztük lévő szövetséget – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Pesti Vigadóban. A tárcavezető Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral együtt Pro Caritate, Szent Kristóf-, Esélyegyenlőségért és Pro Voluntarius díjakat adott át, utóbbit az önkéntesek munkájának az elismerésére.
Egészségesebb ételek a közétkeztetésben

Egészségesebb ételek a közétkeztetésben2014. november 28.

Fontos, hogy már óvodás és kisiskolás korban tudatosan hozzászokjanak a gyerekek az egészséges, természetes, helyi alapanyagokra épülő táplálkozáshoz, és a Mintamenza program bizonyítja, hogy az egészséges étel is lehet finom - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten.
Megnyitották a Tüskecsarnokot

Megnyitották a Tüskecsarnokot2014. november 27.

Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.
A pénzügyi kultúra átadásának helye van a köznevelésben

A pénzügyi kultúra átadásának helye van a köznevelésben2014. november 27.

20141127 - Czunyiné dr. Bertalan Judit sajtótájékoztatója " A pénzügyi kultúra jelene és jövője - innovatív megoldások a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésében" címmel
Ifjúsági közösségi program a kistelepüléseken

Ifjúsági közösségi program a kistelepüléseken2014. november 26.

Leleményes hőseink címmel helyi példaképek felkutatására ösztönzi a fiatalokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága és a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) ifjúsági közösségi programja.
Novák Katalin Miskolcon hívta fel a figyelmet az önkéntességre

Novák Katalin Miskolcon hívta fel a figyelmet az önkéntességre2014. november 25.

Az Emmi család és ifjúságügyért felelős államtitkára értelmi fogyatékos lakókat látogatott meg a miskolci református szeretetotthonban.
Önkéntességet népszerűsítő kampányt indít az EMMI

Önkéntességet népszerűsítő kampányt indít az EMMI2014. november 24.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma november 24-én önkéntes munkát népszerűsítő kampányt indított el, amely december 5-éig, az Önkéntesek Világnapjáig tart. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntes tevékenységek széles körére és az önkénteseket foglalkoztató szervezetekre, intézményekre. Az önkéntes tevékenységekben a miniszter és az államtitkárok is részt vesznek.
Egyre több családnak jelent segítséget a GYED Extra

Egyre több családnak jelent segítséget a GYED Extra2014. november 23.

Csaknem 27.000 kisgyermekes családnak jelentett segítséget eddig a GYED Extra. Az intézkedésnek köszönhetően 15. 000 három évesnél kisebb gyermeket nevelő édesanya kapja a gyermek után járó ellátásokat munka mellett 2014 szeptemberében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap a kormany.hu-val. Novák Katalin kiemelte: az első félévhez képest ez a szám mintegy 32%-os emelkedést mutat, így látható, hogy egyre több édesanya él a kisgyermek nevelés melletti munka lehetőségével.
Az oktatás minden területére több pénz jut jövőre

Az oktatás minden területére több pénz jut jövőre2014. november 22.

A jövő évi költségvetési javaslat szerint az oktatás minden szintjére több pénz jut, egyebek mellett a középfokú oktatásra is; a kormány semmi olyan intézkedést nem tervez, amely pedagógusok elbocsátásával járna - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint száz fiatalt támogat idén az Erzsébet Talentum program

Több mint száz fiatalt támogat idén az Erzsébet Talentum program2014. november 21.

Száztizenkét fiatal vesz részt idén a zánkai Erzsébet-táborban az Erzsébet Talentum programnak köszönhetően, ahol segítséget kapnak tehetségük kibontakozásához - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, pénteken, Zánkán.
Új támogatási rendszer lép életbe 2015-ben

Új támogatási rendszer lép életbe 2015-ben2014. november 20.

A kormány célja a teljes foglalkoztatottság, ehhez pedig át kellett alakítani a támogatási rendszert – mondta Kurucz Éva kormányszóvivő. A sajtótájékoztatón Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár bejelentette: az igazságos, átlátható és visszaélésektől mentes szabályozás 2015. március 1-től lesz hatályos.
Nagy társadalmi támogatottságú a nemdohányzók védelméről szóló törvény

Nagy társadalmi támogatottságú a nemdohányzók védelméről szóló törvény2014. november 20.

Egyik kormányzati intézkedésnek sem volt olyan nagy társadalmi támogatottsága, mint a nemdohányzók védelméről szóló törvény több mint két évvel ezelőtti szigorításának - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A gyermekeket megillető jogok megadása közös felelősség

A gyermekeket megillető jogok megadása közös felelősség2014. november 20.

A gyermekeknek a legfőbb joga gyermeknek lenni, és a felnőttek kötelessége ezt biztosítani - mondta Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár az Országos Gyermekvédelmi Konferencián, csütörtökön Budapesten.
Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit

Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit2014. november 19.

Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Budapesten.
Zrínyi Miklós életműve napjainkban is időszerű

Zrínyi Miklós életműve napjainkban is időszerű2014. november 18.

Zrínyi Miklós olyan államférfi volt, akinek az életműve a 21. század elején is időszerű - mondta az emberi erőforrások minisztere a költő, hadvezér halálának 350. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos nemzetközi konferencia megnyitóján, kedden Budapesten.