Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

Először adták át a Nemzet Művésze díjakat

Először adták át a Nemzet Művésze díjakat2014. november 17.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével első alkalommal adta át a Nemzet Művésze díjakat a Pesti Vigadóban.
Emléket állítottak az ELTE-n a holokauszt és a második világháború áldozatainak

Emléket állítottak az ELTE-n a holokauszt és a második világháború áldozatainak2014. november 14.

Emléket állítottak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kampuszán az egyetem azon oktatóinak és hallgatóinak tiszteletére, akik a holokauszt során és a második világháborúban vesztették életüket. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott beszédet.
Jubileumi kiállítás a Lumúban

Jubileumi kiállítás a Lumúban2014. november 13.

Idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját a Ludwig Múzeum, amely új állandó kiállítással tekint vissza az intézmény, illetve a régió elmúlt negyedszázados történetére. A tárlat megnyitóján Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára mondott beszédet.
Jelentősebb béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók

Jelentősebb béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók2014. november 12.

Az idei bérpótléknál jelentősebb mértékű béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók jövő júliustól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Ötödik évfordulóját ünnepli a Népesedési Kerekasztal

Ötödik évfordulóját ünnepli a Népesedési Kerekasztal2014. november 11.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt a Népesedési Kerekasztal zárszavában, hogy az újabb családpolitikai kormányzati intézkedéseket ismertté kell tenni, mert még mindig sokan vannak az érintettek között, akik nem ismerik a lehetőségeiket.
Kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben

Kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben2014. november 11.

A kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden egy, a Központi Statisztikai Hivatalban tartott népesedési konferencián.
Radnóti Miklós igaz hőse Magyarországnak

Radnóti Miklós igaz hőse Magyarországnak 2014. november 9.

Radnóti Miklós élete messze túlmutat saját korszakán, a költő igaz hőse Magyarországnak - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, a Holokauszt-emlékév keretében megrendezett Radnóti-emléknapon a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Jövőre több pénz jut gyermekétkeztetésre és a szociális kasszára

Jövőre több pénz jut gyermekétkeztetésre és a szociális kasszára2014. november 7.

A gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra lényegesen több pénz jut a jövő évi költségvetésben, mint az idén, valamint július 1-jétől béremelés lehet a szociális szférában. Erről Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára beszélt a kormany.hu-nak.
Sportbarát a költségvetés-tervezet

Sportbarát a költségvetés-tervezet2014. november 6.

Sportbarátnak nevezte Simicskó István sportért felelős államtitkár a parlamentnek benyújtott jövő évi költségvetés tervezetét, amelyben összesen 118,8 milliárd forint a sporttal kapcsolatos összeg.
1,1 milliárddal nő a kulturális államtitkárság költségvetése

1,1 milliárddal nő a kulturális államtitkárság költségvetése2014. november 5.

A kulturális ágazat a 2015-ös költségvetés nyertesei közé tartozik - közölte szerdán Budapesten Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, hozzátéve: államtitkárságának büdzséje 1,1 milliárd forinttal nő.
Plusztámogatás a hit- és erkölcstan oktatására

Plusztámogatás a hit- és erkölcstan oktatására2014. november 2.

Nőtt az első- és ötödik osztályosok között a hit-és erkölcstant választók száma, és a felmenő rendszerben összességében hit –és erkölcstant tanulók aránya is. Rétvári Bence, az EMMI Parlamenti Államtitkára elmondta: a kormány további forrásokat biztosít az órák színvonalának emeléséhez, a tankönyvellátásban is.
Az egészségügyre is több forrás jut 2015-ben

Az egészségügyre is több forrás jut 2015-ben2014. november 2.

A kormány jövőre több forrást biztosít a költségvetésen keresztül egyebek mellett a háziorvosi rendszerre, a kórházak adósságállományának csökkentésére és a rezidensek ösztöndíjprogramjára is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát

Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát2014. október 31.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon sajtótájékoztató keretében ismertette 21 állami felsőoktatási intézmény leendő kancellárjainak nevét. Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón a kancellári rendszer lényegi elemeit ismertette.
Családtámogatási akcióprogramot indít a kormány

Családtámogatási akcióprogramot indít a kormány2014. október 31.

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít a kormány - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint 55 milliárd forint folyt be a népegészségügyi termékadóból

Több mint 55 milliárd forint folyt be a népegészségügyi termékadóból2014. október 30.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár számolt be arról, hogy a népegészségügyi termékadó (NETA) 2011-es bevezetése óta több mint 55 milliárd forint folyt be az államkasszába.
Tovább emelkedett a női foglalkoztatottság

Tovább emelkedett a női foglalkoztatottság2014. október 29.

Elérte az 56,5%-ot a női foglalkoztatottság, ugyanakkor a női munkanélküliség mára mintegy 7,7%-ra csökkent a KSH legfrissebb adatai szerint- közölte a kormany.hu-val az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára.