Egyszerre jelent kihívást és lehetőségeket a magyar gazdáknak az agrárium elmúlt évtizedekben tapasztalt gyors átalakulása - mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Kaposváron pénteken.

Feldman Zsolt a 12. alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóján közölte: megváltoztak a piacok, a fogyasztói és ipari igények, valamint hatalmas koncentrálódás történt az ágazatban. A genetika, a biotechnológia, az információtechnológia terén elért fejlődés az állattenyésztést is "kiforgatja sok évszázados, megszokott keretéből", a szakma eredményei láthatóak a hozamok, a kihozatal és súlygyarapodás tekintetében. Az új technológiák új távlatokat nyitottak meg, s még nem feltétlenül látni a folyamat végét - jegyezte meg.

Kép letöltése

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiség több húst, fehérjét igényel, nagy a verseny e szükségletek kielégítéséért, ugyanakkor az európai állattenyésztők erősebb kötöttségekkel szembesülnek, mint bárhol a világon élő konkurenseik. Emiatt szükséges, hogy a magyar agrárium, a magyar állattenyésztő szakma jól reagáljon a kihívásokra, ugyanakkor kötelessége úgy végezni a dolgát, hogy féltse és megőrizze értékeinket, fajtáinkat, a Kárpát-medencében az elmúlt századokban létrejött állattenyésztői genetikai sokféleséget - mondta.

Feldman Zsolt fontosnak nevezte a KÁN-t és az ahhoz hasonló kiállításokat, mert ajtót nyitnak a világra, segítik az új lehetőségek megismerését, a gazdálkodók információcseréjét, a felkészülést a versenyre.

Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a hazai állattenyésztés jövőjét meghatározza a megújulásra való képesség és az innováció. Hozzátette, ezt az oktatásban is szem előtt kell tartani, a jövő agrárszakembereit ennek megfelelően kell képezni.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási körülmények. Budapest után a napokban a 23 magyar vidéki várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz, és 2023-ig mintegy 100 milliárd forint értékben terveznek a klímavédelmet szolgáló beruházást, korszerűsítést. Ez a lépés is azt a célt szolgálja, hogy a jövőben is legyen energiánk, egészséges, tiszta ivóvizünk, földünk, jó élelmiszerünk - hangsúlyozta a szövetség elnöki tisztét is betöltő politikus.

Mihók Sándor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke azt mondta: az állattenyésztési kiállítások ünnepnapok az állattenyésztők számára, mert formálják a közösségüket, hatást gyakorolnak a tenyésztési eredményekre, megszabják a tevékenységük folytatásának irányait.

A KÁN három napján 200 kiállító mutatkozik be, az állattenyésztők mellett az élelmiszeriparban és a növénytermesztésben érdekelt vállalkozások is képviseltetik magukat.

(MTI)