Az Agrárminisztérium a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás első évi sikere után 2020-tól megduplázta a támogatás összegét, amely 500 forint/méhcsaládról 1000 forint/méhcsaládra emelkedett. A támogatásra rendelkezésre álló keret 700 millió forint.

Az agrártárca 2019-ben vezette be a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatást, amelynek célja elsősorban a szennyezett (pl. fipronil) állatgyógyászati készítmények alkalmazásából eredő termelői veszteségek kompenzálása, amely növelheti a méhtartási kedvet is. A méhészet jelentősége kiemelkedő a mezőgazdaságon belül, hiszen az emberi táplálkozásban, egészségmegőrzésben jelentős szerepet beöltő termékek előállítása mellett, a beporzáson keresztül a gyümölcstermesztés eredményességére is hatással van. Ezen túl több környezetvédelmi cél eléréséhez, így a biológiai sokféleség megőrzéséhez és közvetetten a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzájárul.

A támogatásra szóló kérelem benyújtási határideje 2020. február 28. A benyújtásra vonatkozó határidő jogvesztő, azonban a már benyújtott kérelmek esetén van lehetőség hiánypótlásra. A támogatás azon kérelmezőnek nyújtható, aki, vagy amely 2019. november 15-én a Tenyészet Információs Rendszerben nyilvántartott méhállománnyal rendelkezik.

A támogatási kérelem kizárólag elektronikus úton, a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően adható be a Kincstár által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon.

(AM Sajtóiroda)