Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy az Európai Beruházási Alap (EIF) által az AVHGA számára biztosított COSME program a hazai költségvetésnek 900 millió forint megtakarítást eredményez három év alatt azzal, hogy kiváltotta a magyar viszontgaranciát A COSME programhoz semmilyen magyar költségvetési kiadás nem kapcsolódik. A COSME programon kívül tavaly mintegy 656 millió forintot, idén 800 millió forintot fordít költségvetéséből az Agrárminisztérium a kezességvállalási díjak támogatására.

Kifejtette: további előny, hogy a konstrukcióban kötött ügyletek nem minősülnek állami támogatásnak, ennek köszönhetően a kezesség nem terheli a vállalkozás által az uniós szabályok szerint igénybe vehető, mindössze 15 ezer eurós de minimis agrártámogatási keretet. Ezzel lehetővé teszi azt is, hogy a vállalkozás további kedvezményes hitelprogramban vegyen részt, olcsó forráshoz jusson vagy például a Vidékfejlesztési Programban már elnyert uniós támogatását banki társfinanszírozással kiegészítse - sorolta az államtitkár.

Arról is beszélt, hogy a szaktárca szerint elfogadhatatlan a közös agrárpolitikára (kap) fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt mérséklése. Kormányzati számítások szerint a közvetlen támogatások kerete 2018-as árakon 16,4 százalékkal, a vidékfejlesztési forrásoké pedig 26,6 százalékkal csökkenhet. A közvetlen támogatási forrásokra a bankok jelenleg biztos bevételként tekintenek, negatív változásuk az agrárvállalkozások hitelképességét is ronthatja. A kedvezményes finanszírozás érdekében az alapítvány feladata, hogy stabil pénzügyi biztosítékként rendelkezésre álljon számukra - tette hozzá.

Több mint háromszorosára nőtt az utóbbi öt évben, és meghaladta a 300 milliárd forintot az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA)  kezességvállalással biztosított hitelállománya, ennek a része az uniós COSME viszontgarancia program is - mondta Herczegh András, az alapítvány ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. (A COSME viszontgaranciát a COSME Program (Programme for Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises) és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) az Európai Beruházási Terv keretében biztosítja.)

Herczegh András elmondta, hogy a COSME program által viszontgarantált alapítványi kezességet a vállalkozások forgóeszköz-, folyószámla- és beruházási hitelhez, valamint bankgaranciához is igénybe vehetik. A program 9 bank és 5 takarékszövetkezet ügyfeleit juttatta eddig hitelhez, az ügyletek száma a héten eléri az ezret, az év végére pedig várhatóan megduplázódik. A COSME programban eddig közel 20 milliárd hitelösszeghez adtak kezességet. A program hozzájárul ahhoz, hogy az AVHGA minél több mikro-, kis- és középvállalkozás számára biztosítsa a hitelhez jutást. A program 50 százalékos mértékű viszontgaranciát biztosít, amit az alapítvány saját forrásával  80 százalékos kezességvállalásra egészít ki  a kis- és közepes vállalatok (kkv) számára. Az ügyletek több mint fele mezőgazdasági egyéni gazdaságok hiteleihez kapcsolódik, az idén beérkezett kérelmek 85 százalékát mikrovállalkozások adták be. Kiemelte, hogy az alapítvány jelenleg több mint 19 ezer hitel mögött áll kezességgel. Az alapítvány számára fontosak a mezőgazdasági beruházások, a technológiai korszerűsítést, a kapacitásbővítést szolgáló fejlesztések. Eddig 1400 ügyfelet juttattak hitelhez vagy bankgaranciához a Vidékfejlesztési Programban támogatott mintegy nyolcezer beruházásból.

(MTI)