A baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkár a baromfi világnap alkalmából rendezett szakmai konferencián pénteken, Budapesten.

Az államtitkár a Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, valamint a Baromfi és Tojástermelők Szövetsége által szervezett rendezvényen kiemelte: a magyar és a kínai kormány április végén Pekingben aláírt egy, a magyar baromfitermékek kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást, amely új piacokat nyithat a hazai baromfiágazat előtt.

 

Kép letöltéseFotó: AM

Feldman Zsolt beszámolt arról is, hogy az ágazat külkereskedelmi mérlege 150 milliárd forint többlettel zárt tavaly, és hogy a baromfi állatjóléti támogatási programoknak köszönhetően 2018-ban 14,7 milliárd forintot fizettek ki az ágazat szereplőinek. Ugyanerre a célra idén összesen több mint 13 milliárd forintot irányoztak elő. A baromfitartók áprilisban több mint 2300 támogatási kérelmet nyújtottak be.

A mezőgazdaságért felelős államtitktár elmondta, hogy a piaci és fogyasztási kilátásokat tekintve optimistán ítéli meg a baromfiágazat jövőjét. Ezt részben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2018. évi előrejelzésével indokolta, részben pedig azzal, hogy sem kulturális, sem vallási szokások nem gátolják a baromfihús fogyasztás növekedését a világban, ráadásul a fogyasztók az egészséges táplálkozás részeként tekintenek rá. Az OECD prognózisa szerint globális szinten az egy főre jutó húsfogyasztás 2027-re elérheti a 35,4 kilogrammot évente, ami a 2018-as szinthez képest 1,1 kilogrammos növekedést jelenthet. A húsfogyasztás emelkedésében a baromfihús fogyasztás növekedése egy emberre vetítve elérheti az évi  0,8 kilogrammot, vagyis 2027-re az éves baromfihús fogyasztás meghaladhatja a 14 kilogrammot is.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke kiemelte, hogy az afrikai sertéspestis Kínában történő megjelenése miatt a sertés- és a baromfihús ára is emelkedni fog. Az áremelkedésről és a baromfiágazat működését befolyásoló jogszabályokról megjegyezte: "ha a fogyasztó elvárja az ágazat szereplőitől, hogy egészséges, környezetvédelmi szempontból megfelelően előállított, állatvédelmi szempontból megfelelően létrehozott terméket tegyünk az asztalára, akkor az ágazat is elvárhatja, hogy a fogyasztó ilyen világpiaci helyzetben empátiával forduljon a piaci szereplők felé és fogadja el az ágazat szereplőtől a megnövekedett költségek érvényesítését a fogyasztói árban."

(MTI/AM Sajtóiroda)