Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét. A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta, a nyers tej eladása helyett a magas hozzáadott értékű termékeknek az előállítása, mint a sajt, tejföl vagy joghurt jelenti a garanciát az itteni gazdálkodóknak is, hogy jövedelmező módon és eredményesen tudják a következő években is a gazdaságukat fenntartani
Hozzátette: a Petőfiszálláson megvalósuló együttműködés, amely  összefogja a környékbeli gazdálkodókat, esélyt ad arra, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a tejágazat, a tejpiac hullámzásainak, ne kelljen az időnként igen szélsőséges ármozgásokat elszenvedniük.

Kép letöltéseFotó:Pelsőczy Csaba

Az államtitkár kiemelte, a következő időszak - amely a piaci verseny szempontjából nem lesz könnyebb, mint eddig - együttműködésekkel tehető csak sikeressé. Ezért indítottak a termelői összefogások finanszírozására a Vidékfejlesztési Program keretében egy 26 milliárd értékű támogatási lehetőséget, amelyet 2020-ban újra nyitnak majd.

Kép letöltéseFotó:Pelsőczy Csaba

Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a petőfiszállási gazdák példáját mások is követik majd, hiszen a tagok által megtermelt és a szövetkezet által összegyűjtött tej saját feldolgozásával nő a jövedelmezőség, és csökken a tagok tejpiaci kiszolgáltatottsága.

Szász János, Petőfiszállás polgármestere elmondta: a tejágazat nincs könnyű helyzetben, de az egészséges magyar tejtermékeket minél több emberhez juttatja el, így kell, hogy jövője legyen.

Ván Jenő, a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet elnöke elmondta: a szövetkezet a tanyás térségekben külön-külön, egymástól szétszórtan termelő gazdák összefogására még 2001-ben jött létre. A jelenleg mintegy 150 tejtermelő családot tömörítő szövetkezet eddig a kiváló minőségű alapanyagot értékesítette, mostantól azonban olyan termékcsalád gyártásához használja fel, amely kivételes lesz a hazai piacon. A Szentkúti termékcsalád előállításának valamennyi fázisa ugyanis - a nyersanyag előállításától a késztermék kiszállításáig - a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezethez kötődik - tette hozzá.

(MTI)