A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözéshez kapcsolódó állami infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon, Budapesten.

Az államtitkár a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai napján kiemelte, hogy 2019 első felében megkezdi működését a Nemzeti Öntözési Központ a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központon (NAIK) belül. Emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket. Az öntözésre vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély pedig az eddigi 5 év helyett 20 évre is kiadható - fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a 2018. évi egységes kérelmek alapján területalapú támogatást mintegy 172 ezer termelő igényelt közel 5 millió hektárra, az alaptámogatás keretösszege 221 milliárd forint. Hektáronként mintegy 73 ezer forint támogatás juthat alaptámogatásra és zöldítésre. Utóbbinál változásként említette, hogy 2019-től a parlagfű elleni közérdekű védekezésre kijelölt területeket kizárják a támogatások kifizetésénél.

Kép letöltéseFotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

Megjegyezte, hogy a sertéshízó állatjóléti támogatás 2018. évi keretét utólagosan 9,14 milliárd forintról 10,6 milliárd forintra emelték, a baromfiét pedig 12 milliárd forintról 14,7 milliárd forintra, így mindkét támogatásnál elkerülhető a visszaosztás. Támogatásban részesül a növénytermesztés is, és nemzeti forrásokat biztosítanak többek között a tanyafejlesztési és a zártkerti programra, valamint az agrárkárenyhítésre is - sorolta. Közölte, tavaly több mint 10 ezer termelői kárbejelentés érkezett közel 178,5 ezer hektárnyi területre, a legtöbb aszálykár bejelentés volt. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban 19 nyitott pályázati felhívás van, 307,92 milliárd forinttal. Emellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 1-jével újraindította növekedési hitelprogramját, amelynek keretösszege 1000 milliárd forint. A pénz kizárólag új beruházásra fordítható, hitelkiváltásra és forgóeszköz finanszírozásra nem - tette hozzá.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója hangsúlyozta, hogy az öntözési központot azért hozzák létre, hogy segítsék a gazdálkodókat. Az országban az öntözött területek a százezer hektárt sem érik el, amelyet a plusz forrásnak köszönhetően mintegy 200 ezer hektárral lehet növelni. A mezőgazdaságban az aszály, valamint a víz- és öntözéshiány miatt évi 300-500 milliárd forint bevételkiesés is bekövetkezhet - közölte.

(MTI)